Hirdetés

Vincent D’Onofrio arra kér, hogy segíts megmenteni a Daredevil sorozatot

|

A színész egy petícióval mutatná meg a Marvelnek a közösség akaratát.

Hirdetés

A Daredevil rajongóinak egyelőre be kell érniük a karakter Fortnite-ban való felbukkanásával és a netflixes sorozat újranézésével, ugyanis bár a hős jogai visszatérnek a Marvelhez (pont akkor, amikor a Pókember 3-at forgatják), a stúdió egyelőre még nem jelentett be semmit ezzel kapcsolatban.

Pedig Kevin Feige korábbi szavai arra utaltak, hogy a jövőben használhatják majd ezeket a karaktereket is, amelynek a címszereplőt alakító Charlie Coxnál csak egy valaki örülne jobban: az ellenfelét, Wilson Fisket alakító Vincent D'Onofrio. 

Hirdetés

A színész már többször is nyilatkozta, hogy szívesen visszatérne a szerepében, most pedig beállt egy közösségi kezdeményezés mögé is. A #SaveDaredevil kampány lényege egyértelmű: a résztvevők azt szeretnék elérni, hogy a Disney ugyanazzal a stábbal és szereplőgárdával folytassa a Marvel's Daredevil sztoriját a negyedik évaddal, csak éppen egy másik platformon a Netflix helyett (opcióként megemlítik a Hulut is, amelyben a vállalat már szintén többségi részesedéssel rendelkezik). A petíciót már több mint 370 ezren aláírták, és maga D'Onofrio is arra biztatott mindenkit Twitteren, hogy csatlakozzon.

Dícséretes a lelkesedés, de nem sűrűn fordult elő, hogy az efféle petíciók elértek volna bármit is, máskülönben Amber Heard sem szerepelne az Aquaman folytatásában. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)