Hirdetés

Westworld - az írók már dolgoznak a folytatáson

|

Remek volt a Westworld első két epizódjának fogadtatása, az írók pedig már el is kezdtek azon gondolkodni, hogy merre vinnék a történetet egy esetleges második évadban.

Hirdetés

Az HBO-n általában nincs hiány sikersorozatokból, nemrég pedig egy újabb szériát indítottak útjára, mely már most eléggé megragadta a közönséget. A Westworld stábja a New York-i Comic-Conon is ott volt, ahol elárultak néhány dolgot a jövőbeni terveikről.

A sci-fi sorozat főbb szereplői mellett ott volt a sorozat egyik megalkotója és írója, Jonathan Nolan (aki ugye Christopher Nolan testvére) és elmondta, hogy az HBO még ugyan nem mondta meg biztosan, hogy lesz-e második évad, ők már elkezdték tervezgetni az elkövetkező történetszálakat.

Rajongói kérdésekre is válaszoltak, habár közben azért ügyeltek arra, hogy a spoileres dolgok még véletlenül se kerüljenek szóba. A közönség egyik tagja pl. arra kérdezett rá, hogy feltűnnek-e majd az eredeti filmben látott középkori és római "világok", amelyre Nolan ugyan nemet mondott, de a vigyorából egyértelműen következik, hogy valami turpisság van a háttérben.

Ti mit gondoltok? Hogy tetszik eddig a Westworld?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)