Hirdetés

Zack Snyder attól félt, hogy a Warner beperli, amiért kiállt a Snyder Cut kampány mellett

|

A rendező egy interjúban mesélt a rendezői változat körüli bonyodalmakról és félelmeiről.

Hirdetés

Amikor Az Igazság Ligája 2017-ben debütált a mozikban, akkor még egy egészen más film került a vásznakra, mint amit Zack Snyder megálmodott. A rendezőnek sajnos félbe kellett hagynia a projektet egy családi tragédia miatt, így a Warner (szigorú feltételek mellett) Joss Whedonre bízta a film befejezését.

A stúdió beleszólásának és Whedon munkájának eredménye pedig végül még a lágyabb szívű kritikusoknál is kiverte a biztosítékot. 

Hirdetés

A keserű fogadtatás után az internet kampányolni kezdett Snyder saját verziójának megjelentetéséért, amit egyébként Ray Fisher, Ben Affleck, és Gal Gadot is támogatott. A legfontosabb szereplő maga Zack Snyder volt, aki szintén beszállt a dologba, de ez nem volt veszélytelen. Egyik legutóbbi interjújában a rendező elmondta, hogy tartott a Warner bosszújától:

"Aggódtam, hogy a stúdió beperel majd engem. Valamit csinálnak majd, hogy elhallgattassanak."

Szerencsére a végén minden jól alakult, és Snyder leszállíthatta közel maradéktalanul azt Az Igazság Ligája filmet, amit megálmodott. Zöld Lámpást mondjuk még így sem pakolhatta bele a moziba.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)