Hirdetés

Dead Trigger 2 - mire számíthatunk?

|

A megjelenési dátum még várat magára, de kiderültek a legfontosabb infók a mobilon már bizonyított zombis lövölde folytatásáról.

Hirdetés

Anno a Dead Trigger első részének sikerült sikert aratnia az egyre feltörekvő mobilplatformokon mint a zombi divathullám egyik legsikeresebb követője. Most a Madfinger Games csapata megerősítette, hogy a folytatás PC-re is megérkezik, és megosztott egy listát a legfontosabb tudnivalókról.

Azon túl, hogy természetesen részletesebb grafika, dinamikus fények, és ragdoll fizika is hozzátartozik a játékhoz, külön piros pontot érdemelhet a prémium tartalmak elhagyása. A csapat szembe ment a mobilpiac egyik legtöbbet kritizált vonásával, és minden vásárlónak elérhetővé teszi az összes tárgyat fizetés nélkül, amelyeket ehelyett játék közben találhatnak majd meg.

Nem csak ebben a tekintetben hallgattak a fejlesztők a kritikákra, de a játék változatosságának növelésére is törekedtek, színesebb pályákkal, olyan helyszínekkel, mint Shanghai, London, vagy Afrika. Az új feature-ök között szerepel egy új NPC rendszer, valamint egy teljesen felújított boss MI, ami ha minden igaz teljesen megváltoztatja majd a játékot. Ugyan nem részletezték, de érdekesnek hangzik az az online rendszer, amelyben a játék világára minden játékos hatással lehet, és együtt vehetik majd fel a küzdelmet a fertőzéssel.

A játék megjelenési dátuma a Tokyo Game Show-n derül majd ki, de annyit már tudhatunk, hogy az iOS és Android platformok mellett Steam-en, Macintosh-on, és Facebook-on is elérhető lesz majd.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)