Hirdetés

Akár Atari klasszikusokat is játszhatsz ezen a gamereknek kitalált okosórán

|

A Gameband egy kifejezetten gamereknek fejlesztett okosóra, így a szokásos fitnesz és egyéb funkciók mellett egy csomó minijáték is rákerül, ahogy néhány PC-s játékunkat is utaztathatjuk rajta.

Hirdetés

Már jó néhány hordozható gamer kütyü került a piacra, ahogy okosórából is megjelent már egy csomó, ennek ellenére a Gameband készítői úgy gondolják, van még nekik hely ezen a piacon. A kickstarteres gyűjtést szervező gyártó kifejezetten a gamereket célozta meg, egész pontosan azokat, akik hajlandóak egy 1,63 hüvelkyes kijelzőn játszani.

A módosított Android 6-os rendszert használó Gameband két változatban érkezik: az Atari kiadáson olyan klasszikus címek, mint a Pong, az Asteroid, vagy éppen a Crystal Castles átiratai találhatók meg, a Terraria-verzión pedig az oldalnézetes túlélőjáték alapján készült minijáték bújik meg. Az összesen akár 20 minijáték mellett olyan megszokott funkciókat is kapunk, mint értesítések, ébresztőóra, naptár, vagy az időjárást követő alkalmazás, de a fitnesz-guruk már most használhatják lépésszámlálóként a Gamebandet, később pedig akár a pulzusunkat is nyomon követhetjük majd.

Az okosórák piacán átlagosnak számító funkcióknál viszont már egy fokkal érdekesebb, hogy az órán PC-s játékainkat is tárolhatjuk, köszönhetően az akár 256 GB-os SD-kártyával bővíthető tárhelynek köszönhetően. Játékainkat a PixelFurnace nevű alkalmazáson keresztül kezelhetjük, így AAA címek helyett itt is inkább retro jellegű alkotásokra érdemes számítani. A Gameband modellek egyébként 99 dollártól kaphatóak a Kickstarter-támogatóknak, de ennek duplája lesz a végleges piaci ár, így nem egy kifejezetten olcsó kütyüről van szó.

Ügyfélszolgálati változás!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)