Hirdetés

GameStar játékajánló - munkába rejtjük a szórakozást

|

Gyorsabban múlik az idő, mint a világ dicsősége, hiszen idén már a negyedik GameStar magazin ment el a nyomdába. Ennek örömére pihenünk, lazítunk, kikapcsolódunk.

Hirdetés

Paca - Ami másnak a Steam sale, az nekem az Xbox Live-os leárazás. A napokban bővítettem a gyűjteményem a Castle Crashersszel (nem is értem, miért nem volt ez meg eddig), a Battleblock Theaterrel, a Castlestormmal, a Borderlands 2-vel és a Gears of War 2-vel, de pár hete ugye elkezdtem a Hitman: Absolutiont, azt is szeretném már befejezni. Ha elmozdulok a gép vagy a konzol elől, akkor Trials Frontier orrvérzésig vagy addig, amíg ki nem fogy az üzemanyag.

Dudu - Nekem most minden napomat a Diplomaírás című felsőoktatási életszimulátor tölti ki, amit egyszer már végigjátszottam, de akkor csak BA szinten, most viszont kijött az új MA kiegészítő, amiben még több kihívással és karakterszámmal kell megküzdenem. Egyelőre az elején tartok, de mivel május 16-án lejár a trial verzió, ezért bele kell húznom, remélem menni fog. Ezen felül belekezdtem a Cigileszokás című szerepjátékba is, amivel elég jól haladok, már hetek óta nem gyújtottam rá. Azt viszont észrevettem, hogy az időérzékelésem egy kicsit összezavarodott, szóval a napok néha heteknek tűnnek... Szurkoljatok, hogy mindkét játékot végig tudjam játszani, az egyiket minél hamarabb, a másikat pedig minél később. Köszönöm.

Stöki - Minden tavasszal, ahogy kirügyeznek a fák, elkezdenek rövidülni a szoknyák, és az áprilisban esedékes ejakulatív lomtalanítás is lezajlik, megmagyarázhatatlan erő sarkall arra, hogy újra végigjátsszam Tim Schafer második legzseniálisabb játékát, a Psychonautsot (az első a Day of the Tentacle, gondolom, ezt nem vitatja senki). Hát most ebben vagyok benne, szerintem hétvégén el is érek a végére, és akkor egy időre megint feltöltöttem a Psychonauts-mirigyeimet. Egyébként most is felfedeztem még olyan poént, ami az előző nyolc-tíz végigjátszás alkalmával elkerülte a figyelmem.

daev - Ez a leadás sem fájt. Ugyan a mai napot nagyrészt a GSO ügyelete veszi el, Kaci hatalmas segítség, ezért ha ügyesen offline-ba csapom magam Steamen, akkor talán senki sem veszi észre, ha megölök egy-két zombit Stefánnal. Vagy szigetlakót Larával. Vagy morcos német tinit CS:GO-ban. Múlt héten játszottam egy pár órát a Watch Dogs-szal. Most is azt tolnám szívem szerint.

BZ - A héten megkaptam azt az örömteli reménysugarat, amire hosszú évek óta vártam: ha összejön az előirányzott összeg, végre elkészül a legnagyobb kedvencem, az Outcast újrafaragott változata. Ennek örömére azonnali hatállyal felugrik a gépre az eredeti verzió, és voxeles grafika ide, baltával faragott arcok oda, tökéletesen tudom, hogy újra olyan szinten fogok belemerülni Adelpha világába, hogy fizikai fájdalom lesz kijönni onnan. Én már támogattam egy szebb összeggel a remake elkészültét, csak javasolni tudom ugyanezt nektek is! Addig pedig itt egy videó a játék legvége utáni legvégéről, amikor a főhős rákérdez, hogy esetleg most, hogy befejeztük a kalandot, nem akarjuk végre kikapcsolni a gépet és elkezdeni élni? Na, az ilyen apróságok miatt IS imádom. Outcast, Outcast, Outcast, Outcast, Outcast, Outcast, Outcast, Outcast!!!!!!!!!

kacor - A zseniális Monument Valley után most a Wolf Among Us-ban pótolom be a lemaradást.

RG - Mivel az elmúlt hónapokban az egyébként sem túlburjánzó hajkoronám jelentős részétől megváltam, így a még néhány szál - reményvesztetten a fejbőrbe kapaszkodó - maradéktól az ArmA III-mal kívánom magam megszabadítani. Mert az első 3-4 küldetés végigjátszása is hosszú órámba telt, most pedig elakadtam egy ház mögött, hullákkal körülvéve.

Szada - Deadlight, mert magába szippantott és nem enged.

Tonight - Elmondhatatlanul röstellem, de az utóbbi hónapokban idő hiányában nagyon elhanyagoltam a basszusgitározást, ami meg is látszik a berozsdásodott slap technikámon és a jelentősen lelassult tapping-szólóimon. Ennél fogva én ezt a hétvégét a "valódi gitározás" nevű játékkal fogom eltölteni, hogy behozzam a szégyenletes lemaradásaimat.

Nightwolf - Gépújrarakás! Köszi szépen Fingom Sincs, Hogy Hogyan Tanyáztál Le A Gépemben nevű vírus. Köszi szépen!l

Lelkiállapot:

Gulius - Fantasztikus ügyességgel miszlikbe vágtam bal kezem 4 ujját, így aztán én a hétvégét olvasással töltöm…hétfőn pedig veszek egy nylon húros gitárt.

BZ segít, ha baj van:

Gyu - Nagyon jópofa játékot vettem meg 1 dolcsiért, a címe 1849 és a kaliforniai aranyláz idején játszódik - ezzel tuti nyomulni fogok a hétvégén. Emellett a Godus, a Star Trek Online, a Minecraft a szokásosak. Viszont mivel itt pihen a MyDream bétája is a merevlemezemen, nagyon valószínű, hogy azt is kipróbálom majd.

- Kicsit unalmasnak tűnhet, hogy már harmadik hete a Diablo 3-at írom, de a héten úgy érzem, megtaláltam a szórakozás szent grálját. A csatazaj helyett farmolás közben hangoskönyveket hallgatok (Orwell Állatfarmjával kezdem), és azt kell mondjam nagyon rég szórakoztam ilyen jól.

HP - Mivel a PSN leárazás nekem is elvette az eszemet, ezért most PS Vita játékok kerültek előtérbe, a Silent Hill: Book of Memories illetve a Catlestorm Complete Edition került rá a bevásárlólistára, eddig a Zen Studios játékmenete győzött meg arról, hogy érdemes volt érte pénzt kiadni, alattomos módon köti le az embert hosszú időre. A Silent Hill egyelőre egy gyenge Diablo, de azért nem annyira rossz, mint amilyennek szeretik a véresszájúak beállítani.

Ancsaa - A hétvégi ’to do’ listámon szerepel többek között az otthoni – a héten támogatottságát vesztő - Windows XP-s gépek Windows 7-essé fejlesztése, illetve mivel a laptopom még mindig betegszabadságát tölti a szervizében, megint egy régebbi PC-s platformon fogom folytatni előző héten elkezdett projektemet, és visszanyúlok az ezredforduló játékaihoz. A mostani választottam egy 2002-es kultusz stratégiai játék, a Heroes of Might and Magic negyedik része lesz, így hőseimmel a végig vágtatok a térkép minden egyes pixelén, és addig nem nyugszom, amíg az én színeimben nem fog tündökölni az összes aranybánya és kastély. Szóval csupa móka és kacagás. No meg pár visszatöltött kör a rossz taktikáim miatt.

Hunter - Egyrészt természetesen még mindig megy a Diablo III: Reaper of Souls és a League of Legends páros, de ezek mellé a héten beújítottam egy Scrolls accountot is, így most azt tanulom, hogy hogyan ne kapjak ki három kör alatt csúfosan az Order paklimmal. Ezek mellett még a Smite megy egy-egy meccs erejéig. Kaptam egy Ultimate God csomagot így most próbálgatom a karaktereket, akikhez eddig nem volt még szerencsém.

Kaci - Igen, az alaplapom még mindig szervizben van. Nem, egy cseppet sem tudom már higgadtan kezelni a helyzetet. Hogy betöltsem az űrt, mániákus gyűjtögető módjára kezdtem el felhalmozni mások cuccait, így daev laptopja mellett immár 2 Xbox 360, egy teljes zenekarra való műanyag hangszer, egy társasjáték, és Sirius portable streamelős valamije is nálam van. A szóló játékot így valószínűleg a csapatos szórakozás váltja a hétvégén, és megpróbálom a lakótársaimat mindenféle mókákba bevonni.

Chavalier - Gépmentes, belvárosban sétálgatós, fesztiválra kilátogatós hétvégét tervezünk az asszonnyal Memories' Garden koncerttel egybekötve, majd pedig megismertetem vele az utóbbi évek legvagányabb sorozatát, a Banshee-t. Amennyiben mégis szakítanék egy-két órácskát játékra, akkor jó eséllyel a legutóbbi Xbox Live leárazáson bezsákolt Gears of War 3: RAAM's Shadow lesz a nyertes.

Sophiaso - A Deus Ex: Human Revolutiont már pár héttel ezelőtt kölcsön kaptam, és most végre el is kezdtem vele játszani. Kicsit lassan haladok, mert arra hajtok, hogy senkit se öljek meg, és ne is nagyon vegyenek észre. Eddig egész jó, kifejezetten tetszik benne, szinte minden esetben hogy számos útvonal van, amin keresztül elérhetem az adott küldetés célját (mind konkrét, mind elvont értelemben).

Ennyit rólunk... Viszont ti még nem árultátok el, hogy mivel töltitek a hétvégét. Ha van olyan játék, vagy bármilyen más program, amit megosztanátok másokkal, akkor itt a lehetőség.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)