Hirdetés

Már Androidon is pörgethetjük a Gwentet

|

Ugyan PC-re, konzolokra, sőt még iOS-re is évekkel ezelőtt megjelent, az Android operációs rendszereken csak most debütált a játék.

Hirdetés

A Gwent eredetileg a The Witcher 3: The Wild Huntban debütáló kártyajáték volt, mely már önmagában egy igen szórakoztató eleme volt az egyébként is remek játéknak. Ennek sikerén felbuzdulva a CD Projekt RED önállóan is kiadta; persze előtte rendesen átdolgozta a szabályokat és a mechanikákat, és aztán még egyszer. Most már végre Androidon is kipróbálhatjátok, hogy milyen a Witcher világának hőseivel zsugázni.

Az olyan digitális kártyajátékok, mint például a Hearthstone, részben azért tudtak hatalmas sikerre szert tenni, mert mobilokra is megjelentek, így nem kellett géphez ülnünk, ha egy gyors partira vágytunk. A Gwent fejlesztői azonban nem siették el a dolgot, ugyanis évekkel a játék megjelenése után, most tették elérhetővé az Androidot használó telefonokon is.

Ha tehát a The Witcher 3-ban végigpörgettétek az összes zsugázós küldetést és begyűjtöttétek minden frakció lapjait, akkor most már semmi akadálya, hogy tapasztalataitokat más játékosok ellen is bevethessétek. A Gwent eddig is elérhető volt PC-n, PS4-en, Xbox One-on és iOS-en, most pedig Androidon is elkezdhetitek gyűjtögetni a szláv mondavilág lényeit ábrázoló kártyácskákat. 

Ügyfélszolgálati változás!
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)