Hirdetés

Postal - Androidra jön, csak a Google nem engedi

|

A Running With Scissors Androidra portolta klasszikusát, a Postalt, viszont a Google annyira nem díjazta az ötletet.

Hirdetés

Lassan húszéves lesz a Postal sorozat, ami mindig is erősen feszegette a határokat. Az első részben ráadásul még csak (morbid) humor sem volt, teljes mértékben a vérengzés kapta a főszerepet.

A Running With Scissors, ami csodával határos módon még mindig létezik, elkészítette a játék androidos portját, azonban amikor a Google Play-en próbálták közzétenni, a rendszer túlzott erőszak miatt visszadobta. A csapat közleményében a következőket írta: „Sajnos úgy tűnik, a Google Play visszautasította a Postalt 'indokolatlan erőszakra" hivatkozva. Sajnos ez azt jelenti, hogy nem látják szívesen olyan játékok mellett, mint a Grand Theft Auto sorozat, a Carmageddon, vagy a kismillió zombis cím. Csalódottak vagyunk emiatt, de ez nem azt jelenti, hogy nem játszhattok a Postallal kedvenc androidos készülékeiteken. Megpróbálkozunk a Humble Store-ral, az Amazonnal, és más androidos alkalmazásboltokkal, és szólni fogunk, ha eljött a megjelenés ideje.”

A Postal 1997-ben jelent meg, és azzal keltette fel magára a figyelmet, hogy szégyentelenül erőszakos volt. A Postal 2, melyhez április 17-én új kiegészítő érkezik, ezt vizeléssel, sörétesre húzható macskákkal, ásóval leverhető fejekkel súlyosbította, a harmadik rész viszont említésre sem méltó. Pláne a film.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)