Hirdetés

Saját játékplatformot indít a Snapchat

|

Hat játék készen is áll a launchra, nem túl meglepő módon a Snapchaten belül érhetjük el őket.

Hirdetés

Két fotós üzenet között most már akár játszani is tudunk egymással a Snapcheten, ugyanis a cég bejelentette, hogy ők is igényt formálnának az egyre növekvő telefonos játékpiac bevételének egy (reményeik szerint majd nagy) szeletére.

Hirdetés

Az applikációt fejlesztő Snap szerint minden játékukkal a közösségi élményre szeretnék fektetni a hangsúlyt. Kezdésnek egyből egy házon belüli fejlesztéssel rukkoltak elő, a Bitmoji Party-ban Bitmojink szolgál majd avatarként, amivel részt vehetünk különböző ügyességi minijátékokban. Egyszerre nyolcan versenghetünk, ezen felül lehetőség van arra, hogy akár 24-en kövessék a játékunkat alkalmazáson belül.

Még 5 további cím várja, hogy a Snapchat közönsége rávesse magát, amik között lesz egy szókeresőre hajazó alkotás, egy versenyjáték, két battle royal (ebből az egyik lootolással kiegészítve) és egy zombikkal tarkított lövöldözős móka. Természetesen mindegyik a többjátékos módra van kihegyezve.

Egyelőre nem lesznek alkalmazáson belüli tranzakciók, a Snap inkább a reklámbevételekkel szeretné megoldani a monetizációt. Nem kell mindenkinek reklámokat nézegetnie, azonban aki bevállal egy reklámszünetet, az a játékokon belül kap majd hasznos dolgokat.

A legjobb, hogy a funkció már csütörtökön elstartolt az alkalmazásban; a kis rakéta ikonra kattintva már kezdődhet is a játék. Ha még nem találjátok, akkor ne essetek kétségbe, előbb-utóbb mindenkinél elérhetővé válik, azonban a Snapchat szeretne fokozatosan haladni, hogy ne haljanak le a szerverek, ha sok játékos szabadul rájuk egyszerre.

Nektek tetszik ez a platform? Kipróbáljátok a játékokat?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)