Hirdetés

Sony: Öt-tíz jó éve lehet a PS Vitának

|

Hosszú távra tervez a gyártó a Japánon kívül most debütált hardverrel.

Hirdetés

Vitán felül áll, hogy jelenleg a PS Vitáé (teszt a februári GameStarban) a jóval erősebb hardver, mint amit a 3DS fel tud mutatni, de vajon felismerte már akár a Sony, akár a Nintendo, hogy az igazi veszélyt nem ők jelentik egymásra, hanem a teljesítményüket évente megduplázó mobiltelefonok és táblagépek?



Bárhogy is legyen, a Sony Computer Entertainment America alelnöke, Guy Longworth a Vita nemzetközi premierje okán nem mindennapi kincstári optimizmusról tett tanúbizonyságot, amikor kifejtette, hogy hosszabb távon számolnak marokkonzollal. Terveik között szerepel, hogy az 5-10 éves életciklus folyamán a világ vezető marokkonzolját faragják belőle, ennek érdekében pedig a legfontosabb belső stúdiók kivétel nélkül foglalkozni fognak a Vitával. Az elkövetkező években tehát mind a Sony Santa Monica (God of War), mind a Guerilla (Killzone), mind a Naughty Dog (Uncharted) és a Media Molecule (LittleBigPlanet) háza tájáról számíthatunk játékokra.

Longworth lendületes kezdésre számít, hiszen nem nagyon akadt kritikus vélemény azok között, akik már kezükben tarthatták a készüléket. A konzol sikerességét vonatkozó további tanulságokat csak 12-24 hónap múlva tudja levonni.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)