Hirdetés

PlayIT: Augusztus 16-ától kaphatóak a jegyek!

|

December 1-én a SYMA csarnokban sokkal nagyobb helyen várja látogatóit a PlayIT, ráadásul már nem csak normál jegy, hanem Deluxe és Collector's Edition is vásárolható lesz a rendezvényre.

Hirdetés

A PlayIT  évente kétszer várja a hazai gamereket és az IT világ felé nyitott látogatókat akciókkal, programokkal, versenyekkel, játék- és kütyübemutatókkal. Most ráadásul többet nyújt vendégeinek, mint eddig bármikor. Sokkal nagyobb lesz a rendezvény: több színpad, konzol, játék, verseny és program kap helyet. A normál jegyet elővételben 1800 forintért, a helyszínen 2000 forintért lehet megvásárolni, s ezzel a jegytípussal maximum 3 db szoftver vásárlására vagy jogosult.

Most a normál jegy mellett két korlátozott számban kapható, exkluzív ajánlat is vár rád. A Deluxe jegy 4000 forintba kerül, melyhez kapsz egy ajándék pólót (választható mintával és méretben), ingyenes számodra a ruhatár, külön sorban léphetsz be a rendezvényre (szinte várakozási idő nélkül), valamint előre lefoglalhatsz 3 játékot a PlayIT alkalmi webshopjában, amelyet a helyszínen fizetve bármikor átvehetsz az erre kijelölt standnál.  A Collector's Edition a valódi luxust kedvelő gamerek tökéletes választása. Ennek ára 7000 forint, ehhez is jár ajándék póló (szintén választható póló típussal és méretben), ingyenes ruhatár, külön sorban gyorsított bejutás, sőt 5 terméket foglalhatsz le magadnak a PlayIT shopjában. Ezen felül meglepetés PlayIT ajándékok és a VIP részlegen korlátlan étel-italfogyasztás is adott, ha ezt a jegyet vásárolod meg.

 

Nagyon fontos, hogy a Deluxe és Collector’s jegyet vásárlóknak az akciós játékok online lefoglalására csak három napig lesz lehetőségük, kizárólag 2013. november 15-16-17-én érhető majd el az a weboldal, ahol az összes akciós játék közül félretetethetik maguknak azt a 3-at, vagy 5-öt, amit mindenképpen meg akarnak szerezni. Erről további információk később lesznek.

A jegyek augusztus 16-ától kaphatóak az 576 Kbyte boltjaiban és a Ticket Express weboldalán és jegyirodáiban. További részletek hamarosan, addig is nézzétek a hivatalos weboldalt, vagy a rendezvény Facebook oldalát.

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)