Hirdetés

Elmarad a tavaszi PlayIT Show

|

A szervezők próbáltak az utolsó pillanatig kitartani, de kénytelenek voltak belátni, hogy május 30-án nem tudják megszervezni a PlayIT-et. Az őszi rendezvény azonban annál különlegesebb lesz.

Hirdetés

Voltak, akik már márciusban, az első korlátozások bejelentésekor lemondták rendezvényeiket, mások úgy döntöttek, várnak még egy kicsit, hátha javul a helyzet, és hamarabb jön enyhülés, mint azt elsőre jósolták a szakértők. Most már egészen biztos, hogy májusban nem lesznek rendezvények, és a június is erősen kérdéses.

A PlayIT szervezői ma közleményben jelentették be, hogy a 2020. május 30-ai PlayIT elmarad, azonban a már megvásárolt jegyek felhasználhatók lesznek az őszi rendezvényre, akár úgy is, hogy mindkét napra érvényessé válnak - ennek részleteiről itt lehet olvasni, ezen az oldalon keresztül tudnak nyilatkozni a jegyvásárlók, hogy a felkínált lehetőségek közül melyikkel szeretnének élni. A november 21-22-ére tervezett őszi PlayIT azért is különleges, mert ez lesz a jubileumi XX. PlayIT Show. Remélhetőleg a csapat így feltöltődve, egy minden eddiginél vonzóbb programkínálattal tudja megünnepelni a civilizáció feltámadását.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)