Hirdetés

Komolytalan a mobil gaming? Ilyen telefonokkal biztosan nem az

|

Hiába állítottuk a legdurvább kihívások elé a Galaxy S23 Ultrát és a Galaxy Z Fold5-öt, nem sikerült megizzasztani őket.

Elmúltak már azok az idők, amikor a telefonokon csak a Snake és a Tetris futott. Sokan persze még ma is eltartott kisujjal figyelik ezt a szegmenst, és arról a bizonyos nagyon magas lóról próbálják bizonygatni, hogy a konzolos vagy épp PC-s játékosokhoz képest komolyanvehetetlenek azok, akik egy okostelefonon játszanak, de a helyzet az, hogy már rég ez utóbbi tábor tagjai vannak többen. 2022-ben a mobil gaming durván 92 milliárd dollárt termelt, vagyis világszinten a gaming bevételek felét a mobilosok szurkolták le, miközben a konzolos játékok "csak" 52 milliárdot hoztak a konyhára.

Ez a növekedés pedig nemcsak annak köszönhető, hogy "focianyu27" az alsó polcos telefonján egész nap pörgeti a Candy Crusht és néha befizet pár ezer forintot, hanem annak is, hogy már a hardcore gamerek sem hagyhatják figyelmen kívül ezeket a játékokat, köszönhetően azoknak a készülékeknek, amelyek feszegetik a határokat és egészen új szintre emelik a játékélményt. Olyan készülékeknek, mint a Samsung Galaxy S23 Ultra, vagy épp a Galaxy Z Fold5.

Hirdetés

Egy chip mind felett

Mindkét telefonban Snapdragon 8 Gen 2 for Galaxy chip dolgozik, vagyis az egyik legerősebb mobilprocesszornak is egy testre szabott, felturbózott, direkt a Samsung csúcsmobiljaihoz igazított változata, amelyben a normál változathoz képest magasabb órajelen dolgozik a CPU és a GPU is. Ez persze önmagában mit sem érne a megfelelő hűtés nélkül, de a brutális párakamrának köszönhetően a legdurvább terhelés alatt sem melegszik a hardver, így több óra játék után sem kell tartanunk attól hogy visszaesne a teljesítmény, esetleg kényelmetlenül felmelegedne a készülék hátlapja.

Ez a chip nem ismer lehetetlent, a lehető legnagyobb grafikai részletesség mellett simán pörgethetjük a Call of Duty Mobile-t másodperceként 120 képkockával, de a Diablo Immortal démonhadseregei és a Genshin Impact csillogó-villogó animációi sem tudják két vállra fektetni.

Az adatok villámgyors betöltése ezen a szinten elengedhetetlen. Ezt a célt szolgálja az akár 12 GB RAM, illetve az UFS 4.0-s háttértár, ami a Galaxy S23 Ultra esetében már legalább 256 GB méretű. Ez a világ leggyorsabb flash memóriája, ami természetesen akkor is hasznos, amikor 4K vagy akár 8K videókat készítünk, vagy hatalmas fájlokat akarunk a gépünkre vagy a gépünkről másolni, de nyilván az alkalmazások és játékok elindításánál, betöltésénél, nagy felbontású textúrák megjelenítésénél is elengedhetetlen.

Látni és látszani

Azért is van szükség ilyen brutális hardverre, mert egy hatalmas kijelzőt kell kihajtani. A 6,8 hüvelykes, 1440x3088 pixel felbontású AMOLED panel 120 Hz-es képfrissítéssel, és 1750 nites csúcsfényerővel dolgozik. Egy ekkora eszköz még a nagyobb kezű játékosok markában sem veszik el, és akkor is jól látunk minden részletet a kijelzőn, ha nem egy külső kontrollert, hanem az érintőfelületet használjuk. A magas fényerőnek köszönhetően a nyári napfényben is pörgethetjük a kedvenc játékainkat, a válaszidő alacsony, a 240 Hz-es mintavételezés pedig garantálja, hogy a mozdulatainkat azonnal érzékelje a rendszer.

Bár a kijelző hatalmas - idén szinte csak az olyan kihajtható modellek büszkélkedhetnek nagyobb panellel, mint amilyen a Galaxy Z Fold5 - így is sokkal-sokkal kisebb, mint amilyenhez a konzolos vagy PC-s játékosok szoktak. A kisebb panel pedig azt jelenti, hogy sokkal nehezebb 100%-ig behúzni a játékost az élménybe. Mivel az akció nem tölti ki a teljes látómezejét - mintha mondjuk egy hatalmas QLED tévén játszana - hanem csak a tenyerében történik, sokkal nehezebb ugyanolyan immerzív élményt alkotni, mint más platformokon. Ahhoz, hogy valóban lenyűgöző hatást váltson ki egy-egy játék, a fejlesztőknek rengeteg extra trükköt kell bevetni.

Rejtett trükkök

A Samsungnál természetesen folyamatosan keresik az ilyen lehetőségeket, az S23 Ultra például benne van abban az alig több mint egy tucat készülékben, amelyek támogatják a PUGB Mobile 90 fps-es módját. Ez nemcsak folyamatosabbá teszi az animációkat és fluidabbá a tűzharcokat, de kompetitív előnyt is jelent, hiszen egy olyan játékban, ahol minden tizedmásodperc számít, gyorsabban reagálhatunk az ellenfél mozdulataira.

Emellett olyan extra funkciók javítják az immerziót, mint a 4D rezgés rendszer, amelynek köszönhetően a különböző fegyverek más-más módon dolgoztatják a haptikus motorokat, ezáltal a játékélmény még autentikusabb, realisztikusabb.

Persze vannak olyanok, akik hordozható gaming ide vagy oda, nem hajlandóak lemondani bizonyos kényelmi funkciókról. Ilyen lehet például a kényelmes és precíz irányítás, amihez ma már számtalan különböző mobilos kontrollert beszerezhetünk. Ha viszont a mobilitás ilyenkor nem létszükség, akkor Bluetooth-on keresztül bármelyik kedvenc kontrollerünket rácsatlakoztathatjuk a telefonra, és játszhatjuk a kedvenc játékainkat. Egy FPS-t vagy autós játékot azért csak kényelmesebb így pörgetni.

Ez különösen hasznos akkor is, ha nem natív mobiljátékokat játszanánk, hanem kihasználnánk a Cloud Gamingben rejlő lehetőségeket, és a GeForce Now-n vagy épp a Game Passon keresztül pörgetnénk a legjobb konzolos vagy PC-s játékokat. Mivel ezek egy része még nem kapott natív érintőképernyős irányítást, egy kontroller elengedhetetlen.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A méret a lényeg

Persze vannak helyzetek, ahol a 6,8 hüvelyk sem elég. A Fortnite-ban például, ahol nemcsak a többi játékost kell szemmel tartanunk, hanem épületek közt kell harcolnunk, sőt, mi magunk is folyamatosan építkezünk, és így a vertikalitás is nagyon fontos szerephez jut, csodákra képes egy olyan kihajtható mobil, mint amilyen a Galaxy Z Fold5. Teljesítmény tekintetében semmiről nem kell lemondanunk az S23 Ultrához képest, hiszen ebben is a Qualcomm Snapdragon 8 Gen 2 for Galaxy chip duruzsol, méghozzá 12 GB RAM és a már említett UFS 4.0-s tárhely társaságában, kinyitva azonban egy már-már táblagép méretű panellel van dolgunk. A 7,6 hüvelykes, 1812x2176 pixel felbontású AMOLED kijelző 120 Hz-es képfrissítéssel dolgozik és támogatja a HDR10+ szabványt, a maximális fényerő pedig itt is 1750 nit.

De nem csak a Fortnite tud igazán kibontakozni a nagyobb kijelzőn. A retró játékok szerelmeseinek a Baldur's Gate 1-2-t érdemes itt elővenni, a MOBA-k kedvelői a Wild Riftből hozhatják itt ki a maximumot, de a Minecraft kockavilága is sokkal impozánsabb egy ilyen kijelzőn, és az építésben is sokat segít, ha jobban átlátjuk a képet.

És mi van akkor, ha valaki ezzel sem éri be? Ilyen esetekben ott a Samsung DeX, amivel egy pillanat alatt gyakorlatilag laptopot varázsolhatunk a telefonunkból. Egy USB-C vagy egy HDMI kábel segítségével rádughatjuk a telefont egy monitorra, ahol akár a tapipaddá avanzsáló kijelzőn, akár külső perifériák segítségével is navigálhatunk. Ezt a felületet pedig értelemszerűen nemcsak a produktivitás, hanem az élvezet növelésére is felhasználhatjuk.

Mindenhová elkísér

Ahogy a fenti példákból is kiderül, ha valaki gaming-centrikus készüléket keres, az a Galaxy-család csúcsmodelljeivel nem tud mellélőni. A két készülék a motorháztető alatt szinte ugyanazzal a hardverrel dolgozik, így mindkettővel a lehető legmagasabb grafikai részletesség és maximális képkockaszám mellett élvezhetjük még az olyan hardverigényes játékokat is, mint a Genshin Impact vagy a Diablo Immortal.

A kijelzőik hatalmasak, villámgyorsak, és bármilyen helyzetben pompás képet adnak, ha pedig ez sem lenne elég, a DeX-szel megsokszorozhatjuk a rendelkezésre álló teret. Míg a Galaxy Z Fold5-ben egy 4400 mAh-s, addig a Galaxy S23 Ultrában egy 5000 mAh-s akkumulátor teljesít szolgálatot. Utóbbi akkor is kibír több mint 8 órát, ha folyamatosan játszunk rajta (de a Z Fold5 több mint 7 órája is elismerésre méltó), és ha esetleg lemerülnének, alig 30 perc alatt több mint 50%-ra tölthetjük őket. Ennek pedig nagy hasznát vesszük majd akkor, ha a karácsonyi szünetben is pörgetni akarjuk a kedvenc játékainkat.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)