Hirdetés

Nagyon ügyeltek arra a The Game Awards szervezői, nehogy kiszivárogjon az új Xbox bejelentése

|

Kicsi volt az esély rá, hogy idő előtt kiderül a gép hivatalos neve, de Geoff Keighley és csapat inkább nem kockáztatott.

Hirdetés

Az idei The Game Awards keretén belül a Microsoft végre megmutatta a nagyvilágnak a következő generációs konzolját, ami a nem éppen egyszerű Xbox Series X elnevezést kapta. Elég nagyot szólt a bejelentés, köszönhetően többek között annak is, hogy egyáltalán nem számítottunk rá, és bizony a szervezők is igyekeztek teljes titokban tartani a dolgot.

Hirdetés

A The Game Awards atyja, Geoff Keighley nemrég a Varietyvel beszélgetett a nívós díjátadó kapcsán, így egyebek mellett azt is megtudtuk, hogy milyen fontos óvintézkedéssel próbálták megakadályozni az Xbox Series X bejelentésének esetleges kiszivárgását. A srácok ugyanis annyira komolyan vették a dolgot, hogy még az Xbox feje, Phil Spencer is egy hamis, az Xbox Game Passről szóló forgatókönyvet gyakorolt be a próbákon, nehogy valaki megtudja, mi készül valójában.

Egyébként történt már hasonló korábban is, hiszen Keanu Reeves idei E3-as szereplése is elég nagy titokban volt tartva, és komoly óvintézkedéseket hozott a Microsoft és a CD Projekt Red, hogy a lehető legkevesebb ember tudjon a színész érkezéséről.

Keighleyék módszere is eléggé bevált, mert tényleg komoly meglepetésként ért minket a konzol bemutatása.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)