Hirdetés

A Disney+ gyors ütemben veszíti el az előfizetőit, ezért áremelés jön, de más változásokra is számíthatunk

|

Két egymást követő negyedévben is zsugorodott a streamingplatform előfizetőinek tábora.

Hirdetés

2023 első három hónapja folyamán nem kevesebb, mint 4 millió előfizető döntött úgy, hogy nem kér többet a Disney+ tartalmaiból, ennek következtében pedig a streamingszolgáltatót már csak 157,8 millióan veszik igénybe világszerte - derült ki a vállalat legfrissebb jelentéséből. Ezzel párhuzamosan a kizárólag az Atlanti-óceán túlfelén elérhető Hulu 200 ezerrel, az ESPN+ pedig 400 ezerrel növelte előfizetői számát, így most az előbbi 48,2 millióval büszkélkedhet, míg az utóbbi 25,3 millión áll.

Jó hírekkel is szolgálhattak tehát Bob Igerék a befektetőknek, ám az mindenképpen aggodalomra ad okot, hogy a Disney+ botlása nem egyszeri alkalom, mivel már az előző negyedévben is több előfizető távozott, mint ahány érkezett. Mindez olyan változásokat eredményezett, amelyek a profitnövelés jegyében születtek.

Hirdetés

Először is az Egyesült Államokban 2023 végéig közös fedél alá hozzák a Disney+ és a Hulu tartalmait, így egyetlen felületen megtalálnak majd mindent, akik mindkét szolgáltatásra előfizetnek. Az egyesített app dacára azonban az említett streamingplatformok az ESPN+-szal kiegészülve külön-külön is elérhetőek maradnak.

Ennek akár még örülhetnek is az előfizetők, nem úgy, mint a Bob Iger ügyvezető által belengetett áremelésnek, amely mind a reklámmentes, mind pedig a reklámokkal megtámogatott, cserébe viszont olcsóbb csomagokra is kiterjed majd. A drágulás a mértéke még nem tisztázott, ahogy az sem, hogy mikor érezzük meg itt, Magyarországon.

Végezetül pedig Christine McCarthy pénzügyi igazgató közölte, hogy a Disney kevesebb, kifejezetten a streamingre szánt tartalmat kíván gyártani a jövőben, sőt mi több, az HBO Max példájára elkezdi kigyomlálni azokat a filmeket, sorozatokat és egyéb műsorokat, amelyek a profitnövelés útjában állnak. Úgy számolnak, hogy 1,5 - 1,8 milliárd dollárnyi veszteséget írhatnak le a következő negyedévben a tartalmak eltávolítása révén.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)