Hirdetés

A Gyűrűk Ura jogaival kapcsolatos terveiről beszélt az Embracer Group

|

Nem fogja vissza magát a felvásárlási lázban égő svéd óriás, valóságos A Gyűrűk Ura-dömpingre számíthatunk.

Hirdetés

Augusztusban robbant a hír, hogy a Square Enix egykori nyugati stúdióit és még több tucatnyi játékfejlesztő csapatot (pl. Saber, Gearbox, Aspyr) is a szárnyai alatt tudó Embracer Group  A Gyűrűk Ura multimédiás jogait is behúzta, így már ők felelnek J.R.R. Tolkien univerzumának filmes, játékos és vidámparki adaptációiért.

Azóta nagy volt a hallgatás az üzlet körül, a vállalat legutóbbi pénzügyi jelentésén viszont szóba került a téma, így már lehet némi fogalmunk arról, hogy mi a svédek szándéka a világ legfontosabb fantasy franchise-ával.

Hirdetés

A beszámoló során közvetlenül a cég társalapítójánál és vezérigazgatójánál, Lars Wingeforsnál kérdeztek rá, hogy mik a további lépések a A Gyűrűk Ura-akvizíció kapcsán, amelyre válaszul nagyszabású terveket körvonalazott a vezető:

"Nyilvánvalóan a negyedév vége után, október elején zártuk le a tranzakciót, jelenleg pedig az összes érdekelt féllel tárgyalásban vagyunk a filmes cégektől az üzleti partnereken át a játékfejlesztőkig. Nagyon hosszú távú perspektívát veszünk: hogyan vezessük át a többi érdekelt féllel együtt ezt a világelső fantasy IP-t a jövőbe? A játék az egyik része ennek. De még túl korai lenne konkretizálni a terveket. Azt hiszem, még mindig nyitottak vagyunk [...] az ezzel kapcsolatos ötletekre. Zajlanak nagyon érdekes beszélgetések a játékon kívül más médiumokról is, amelyek az IP-hez kapcsolódnak. De most sajnos azt kell mondanom: maradjatok résen a jövőre nézve."

- nyilatkozta Wingefors, válaszából pedig annyit szűrhetünk le, hogy az Embracer egy nagy offenzívában gondolkodik, de közel sem kész tervekkel fogott bele a felvásárlásba. Egy másik kérdésre válaszolva a CEO ugyanakkor megerősítette, hogy jelenleg 4 különböző játék áll fejlesztés alatt külsős partnereknél.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A Gyűrűk Ura mellett az Embracernek általában véve is komoly ambíciói vannak a filmes és tévés piacon, amelyet a Dark Horse Comics és a Square Enix-leányok korábbi felvásárlása révén olyan ikonikus karakterekkel támadhat be, mint például a Maszk, vagy Lara Croft. Ennek kapcsán általában véve Wingefors arról beszélt, hogy az "iparág vezető szereplőivel" folytatnak tárgyalásokat, akik "jelentős érdeklődést mutatnak" a svéd vállalat IP-jei iránt.

Ami pedig az anyagiakat illeti, az Embracer erősen zárta a második pénzügyi negyedévét: az eladásokból származó nettó árbevétel 190%-kal 910 millió dollárnyi svéd koronára nőtt a júliustól szeptemberig tartó időszakban. A harmadik negyedév kapcsán viszont Wingefors arra figyelmeztette a részvényeseket, hogy a világgazdasági környezet kedvezőtlen alakulása miatt lefelé, 750-950 millió dollárnak megfelelő koronára módosították a  bevételi előrejelzésüket.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)