Hirdetés

A Microsoft továbbra sem áll le a felvásárlásokkal

|

23 fejlesztőcsapat messze nem elég, további felvásárlások is követheti a Bethesda megszerzését.

Hirdetés

A ZeniMax Media 7,5 milliárd dolláros felvásárlása után az Xbox Game Studios gárdája 15-ről immár 23 fejlesztőcsapatra duzzadt, de nagyon úgy tűnik, hogy itt még mindig nincs vége a toborzásnak, a Microsoft mindent megtesz azért, hogy bővítse saját játékfelhozatalát, és így értelemszerűen a sikeres, immár 15 milliós felhasználói bázissal rendelkező Xbox Game Pass előfizetéses szolgáltatás felhozatalát is.

Erről maga az egész cégóriást irányító Satya Nadella nyilatkozott nemrég.

Hirdetés

A Microsoft cégvezetője CNET-nek elmondta, az a céljuk, hogy még több tartalmat legyenek képesek szállítani a felhasználóknak PC-n és Xbox konzolokon, ehhez pedig újabb stúdiókra, magyarán további felvásárlásokra lesz szükség, mivel fejlesztőcsapatok nem nőnek ki csak úgy maguktól a földből. 

Ez a folyamat persze nem ma indult el. 2014-ben 2,5 milliárd dollárért vették meg a Minecraftot fejlesztő Mojangot, azóta pedig folyamatosan rajta tartják a szemüket a piacon, és taktikai fontosságú pillanatokban előszeretettel vásárolnak. 2018-ban hat stúdió, köztük a szerepjátékos veteránokból álló Obsidian felvásárlását sikerült tető alá hozniuk (illetve alapítottak egy teljesen új csapatot is The Initiative néven), tavaly pedig például a Double Fine-t kebelezték be.

Szó volt arról is, hogy esetleg a Warner Bros. Interactive-ot is megvennék, de ebből az üzletből (egyelőre) nem lett semmi. Kíváncsian várjuk, legközelebb kinek az ajtaján kopogtat majd a Microsoft méretes csekkeket lobogtatva. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)