Hirdetés

A PlayStation egyik stúdióját is elérte a leépítési hullám

|

A kreatív játékokat készítő csapat mintegy negyede került elbocsátásra.

Hirdetés

Durva leépítési hullám söpör végig a játékiparon. Az Embracer Group válsága (amely sajnos olyan csapatokat is érintett, mint a magyar Zen Studios) mellett munkatársakat küldtek el olyan vállalatoknál is, mint a Team17, a Telltale Games, az Epic Games, a BioWare és a CD Projekt RED

Nem maradtak érintetlenek a Sony belsős fejlesztőcsapatai sem: a Naughty Dogtól nagyjából 25 alkalmazott távozott, és most kiderült, hogy nem úszta meg egy másik playstationös stúdió sem. 

Hirdetés

A GLFH belsős forrásokra hivatkozva jelentette, hogy a brit Media Molecule munkatársaival egy meeting során közölték, hogy leépítésre kell számítaniuk, várhatóan körülbelül 20 munkatársat eresztenek majd szélnek - ez a teljes állomány nagyjából 15-20 százalékát jelenti. 

A Media Molecule 2006-ban alapult meg és 2010-ben kebelezte be a Sony. A stúdió olyan alkotásokkal hívta fel magára a játékosok figyelmét, mint a LittleBigPlanet széria és a Tearaway-játékok, a legutóbbi munkájuk pedig a 2020-as Dreams volt, ami végtelen lehetőséget adott arra, hogy megalkossuk vele a saját videojátékunkat. A Dreams élő támogatása idén szeptemberben ért véget annak érdekében, hogy a Media Molecule egy izgalmas új projektre koncentrálhasson. 

Az Eurogamer megkérdezte a Sony-t a részletekről, amint kiderülnek, jelezzük.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)