Hirdetés

A Steam Machine bukása segítette a Steam Deck születését

|

A Valve egy interjúban mesélt a Steam Deck születésének körülményeiről.

Hirdetés

Nem lennénk meglepve, ha kétségeitek lennének a Steam Deck kapcsán. A Valve-nak nem ez az első hardveres próbálkozása: a Steam Machine PC-kre senki sem volt kíváncsi, a kontroller limitált sikert ért el, a VR fejes pedig minőségi ugyan, de maga a piac megállt a fejlődésben.

Ugyan a fentiek egyike sem tölti el végtelen bizalommal a Steam Deck érdeklődőit, azt fontos megjegyezni, hogy ezek a tapasztalatok mind közrejátszottak a kézi-konzol-PC megszületésében.

Hirdetés

A Valve csapatának tagjai leültek egy interjúra az amerikai IGN-nel, és elmesélték nekik az új gép körüli helyzetet:

"Egy olyan eszközt akartunk a piacra dobni, ahol minden fontos pont ki van pipálva. Szerintem nem tudtuk volna ezt így összehozni, ha nincs meg az a tapasztalat, amit a Steam Machine-től kaptunk."

Scott Dalton, a Steam Deck tervezője elmondta, hogy azokkal dobozokkal volt egy alapvető "tyúk és a tojás"p-robléma. Akartak építeni egy Linux-alapú PC-t, de még nem volt elegendő mennyiségű, könnyen futtatható játék a rendszerre. Ez a vásárlók érdektelenségét eredményezte, aminek köszönhetően senki sem akart Linuxra fejleszteni.

"Ez vezetett el minket a Protonhoz, és ehhez az időszakhoz, amikor itt ez a rengeteg, gond nélkül futtatható játék a platformra."

A Steam Link, az Index audio felszerelése, a kontroller dizájn, a Steam Machine mind-mind a Steam Deckhez vezettek.

"Amikor azt mondjuk, hogy minden ide vezetett, akkor nem csak a hardverek tekintetében értjük ezt. A hardverépítő csapataink rengeteget tanultak."

Lawrence Yang dizájner elmondása szerint a hardveres részlegük megannyi kísérlete rengeteget segített a Steam Deck elkészültekor. Volt például egy olyan projektjük is, ahol megpróbálták a Steam kontroller egy kijelzővel felszerelt tervezetébe belepréselni a Steam Linket is, hogy annak segítségével játszani is lehessen a kontrolleren.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)