Hirdetés

A Unity 1800 alkalmazottat bocsát el, teljesen átalakul a stúdió

|

Alapjaiban formálják át a Unity cégfelépítését a vezetők, ennek pedig közel kétezer dolgozó lesz az áldozata.

Hirdetés

2023 cseppet sem volt egyszerű év a Unity számára, de nagyon úgy fest, hogy a neheze még csak most fog következni. A Reuters ugyanis megszerezte azt a belső levelezést, amiből kiderült, 2024 márciusában mintegy 1800 dolgozónak fognak felmondani, és teljesen átalakítják az összes szervezeti egységet.

Ez gyakorlatilag a Unity történetének legnagyobb lebocsátási hulláma, egyúttal a leghatalmasabb átalakítás, amit a stúdió valaha is megélt. 

Jim Whitehurst, a Unity új CEO-ja még tavaly novemberben jelentette be, hogy hatalmas változások jönnek, de ilyen mértékű újratervezésre talán még akkor sem gondolt senki - vagy maximum nagyon kevesen.

Hirdetés

A január 8-i keltezésű, fentebb említett belsős levélben Whitehurst úgy fogalmaz, hogy "sok mindent" le kell csökkenteni a cégen belül, illetve a fő célokra és a hosszútávú sikerre kell koncentrálni. Virágnyelven tehát ez azt jelenti, hogy közel kétezer korábbi dolgozó kénytelen új munkahely után nézni. 

2023 tragikus éve volt az iparnak, elég, ha csak ezt az oldalt végigfutjátok, hány hír szólt különböző leépítésekről, és még nem nagyon látni, hol lesz ennek vége.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)