Hirdetés

A Universal történetének negyedik legjobb IMAX-rajtját produkálta a Jurassic World: Világuralom

|

Szép kis zsebpénzt termelt az új Jurassic World IMAX-verziója a nyitóhétvége során.

Hirdetés

A világ számos országában, így természetesen Magyarországon is látható már a Jurassic World: Világuralom, ami valószínűleg nem a trilógia legütősebb része, ha pedig az egész franchise-ot nézzük, akkor még gyatrább helyen lehet.

Ennek ellenére a film jó szórakozást nyújthat azoknak, akik odáig vannak a dínókért, ráadásul az IMAX még tovább fokozhatja az élményt.

Hirdetés

Úgy látszik, jó sokan voltak kíváncsiak a Világuralom grandiózusabb formátumú változatára is, ugyanis rögtön 25 millió dollárral indított az IMAX-verzió a nyitóhétvégén. Ennek a pénznek közel a fele, 12,3 millió Észak-Amerikából érkezett, a nemzetközi porodndon pedig 12,7 milliót sikerült kaszálni. Ez a teljesítmény elég is volt ahhoz, hogy a harmadik Jurassic World a Universal negyedik legjobb IMAX-es nyitását produkálja hazai pályán, nemzetközileg pedig az ötödiket.

Hamarosan viszont új kihívó érkezik az IMAX-arénába, ugyanis közel már a Lightyear debütálása, ami szintén elérhető lesz ilyen formátumban, és valószínűleg a Disney alkotása is sokakat csalogat majd be a mozitermekbe. Egyébként ezen a téren az idei csúcsot továbbra is a Top Gun: Maverick tartja, aminek nagy felbontású változata 75,6 millió dollárral rajtolt el.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)