Hirdetés

A vártnál is sokkal rosszabbul nyitott a Flash - A Villám

|

A Shazam! Az istenek haragja és a Black Adam után ismét egy pocsék nyitást tudhat magáénak a DCEU.

Hirdetés

Ha mást nem is, azt mindenképp igazolják az utolsó DCEU filmek bevételi mutatói, és főleg a mozik nyitásai, hogy valamit változtatnia kell a stúdiónak. James Gunnék érkezésével, és a teljesen új moziverzummal, vagyis majd az új Superman filmmel elkezdődő DCU-val valóban tiszta lappal lehet indulni. Most viszont még szembe kell néznie az illetékeseknek a Flash - A Villám teljesítményével is. Ebben pedig nem lesz sok köszönet.

Az a helyzet ugyanis, hogy a legfontosabb piacon, vagyis az Egyesült Államokban (itt jut vissza a mozijegyek árának legnagyobb hányada magához a stúdióhoz) a nyitóhétvégén, vagyis az első három napon mindössze csak 55,1 millió dollárt tudott összekaparni a film. 

Hirdetés

A számok alapján olyan mélységekben azért nem jár a Flash-film, mint a Shazam! Az istenek haragja, ami 30 millióval nyitott az USA-ban, de azért a 67 millióval kezdő Black Adamet nem sikerült utolérni. És ne feledjük, utóbbi csak és kizárólag a streamingbevételeknek hála nem lett veszteséges. 

Nem örülhet egyébként a Pixar sem, hiszen 200 millió dollárból készült új animációs filmjük, az Elemi is csúnyán elhasalt, 29,5 millió dollár bevételt termelt az első hétvégén. 

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Magyarországon sem nagyon más a helyzet, bár a hétvégi bevételi toplista első helyét simán elvitte a Flash 50 millió forinttal, a második helyre pedig odafért az Elemi 38 millióval, ezek azért nem olyan számok, melyekkel egy erősebb hétvégén tényleg domborítani lehetne - egy hete a Transformers: A fenevadak kora 70 millióval, míg két hete a Pókember - A pókverzumon át 69 millióval nyitott az első hétvégén. 

Így alakultak a magyarországi bevételi mutatók és a nézőszámok:

  1. Flash - A Villám - 50 877 120 Ft bevétel, 23199 néző
  2. Elemi - 38 185 494 Ft bevétel, 19655 néző
  3. Pókember - A pókverzumon át - 29 982 610 Ft bevétel, 15243 néző
  4. Transformers: A fenevadak kora - 26 982 610 Ft bevétel, 13172 néző
  5. Konstrukció - 11 943 365 Ft bevétel, 5563 néző
  6. Halálos iramban 10. - 11 508 415 Ft bevétel, 5448 néző
  7. A galaxis őrzői: 3. rész - 9 881 375 Ft bevétel, 4635 néző
  8. A mumus - 9 824 635 Ft bevétel, 4701 néző
  9. A kis hableány - 9 411 600 Ft bevétel, 4735 néző
  10. Ürömapám - 6 539 135 Ft bevétel, 2977 néző

Forrás: Filmforgalmazók Egyesülete.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)