Hirdetés

Az amerikai fogyasztóvédelem elárulta, ki nyerte az előző generációs konzolháborút

|

Az amerikai bírósági nyilvántartásokban már a két legutóbbi konzolgeneráció győztese is szerepel.

Hirdetés

Ha valamilyen hivatalos nyilatkozatra vártatok azzal kapcsolatban, hogy ki aratott győzelmet az előző két konzolháború során, már nem kell tovább várnotok: a minap ugyanis a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) a nyilvánosság elé tárta az Xbox 360 vs. PS3 és az Xbox One vs. PS4 ütközetek győzteseit.

Az információk egyébként a Microsoft - Blizzard felvásárlás mentén kerültek felszínre, amikor is a bíróság több dokumentumot is átvizsgált az elmúlt évekből, többek között olyanokat is, amik a Sony és a Microsoft játékos divíziói közötti versengésről szolgáltak kézzelfogható adatokkal és információkkal.

Hirdetés

Természetesen a szóban forgó dokumentumok nyilvánosságra hozott változata erősen szerkesztett a vállalatok üzletei titkainak és adatainak védelme érdekében, azonban két olyan megjegyzést is tartalmaznak, amiket meglehetősen vicces hivatalos bírósági jegyzőkönyvekben olvasni. Az FTC szerint "az Egyesült Államokban a Microsoft nyerte a 7. konzolgenerációt az Xbox 360-nal, szemben a PlayStation 3-mal", de hozzáteszi, hogy "a 8. generációt viszont a Sony nyerte a PlayStation 4-gyel".

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Az FTC nem részletezte, hogy milyen mérőszámok alapján is "hirdette ki a győzteseket", de szinte biztosak vagyunk abban, hogy a konzoleladásokról és az ehhez kapcsolódó számokról lehet szó. Ha megvizsgáljuk az ezekkel kapcsolatos nyilvánosan is elérhető adatokat, azok valóban arra utalnak, hogy az Xbox 360 az Egyesült Államokban legyőzte a PS3-at, bár hozzá kell tenni azt is, hogy a nemzetközi eladásokkal együttesen a PS3 jelentősen csökkentette a közöttük fennálló különbséget, és egyes források szerint a generáció végére a 360 elé került. Ami a PS4 és az Xbox One küzdelmét illeti, itt valóban nincsenek fenntartások a győztessel kapcsolatban, a Sony fölényesen vitte a generációt.

Érdekesség, hogy a Nintendo sehol sem kerül említésre a dokumentumokban, aminek oka, hogy ezt az FTC is a "differenciált" kategóriába helyezte, amire elsősorban a Switch hibrid, kézikonzol jellege, a first-party játékokra való építkezés és a jóval gyengébb teljesítmény ad magyarázatot.

A Microsoft egyébként a konzolháborúra mindig is egy háromfős küzdelemként tekintett, míg az FTC érvei szerint sokkal inkább érdemes a Sony és a Microsoft divízióját külön kezelni, amik évről évre fej-fej melletti versenyben állnak egymással. Természetesen ez a két nézőpont megegyezik mindkét oldal érzéseivel arról, miszerint a Microsoft-Activision-Blizzard-King fúziója komoly versenyellenes csapást mérhet a teljes iparágra. A bíróságnak azonban hamarosan dönteniük kell ebben a kérdésben, ugyanis az ügylet már így is sokkal jobban elhúzódott, mint azt szerették volna.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)