Hirdetés

Csak a Sony nem tudta növelni bevételeit 2021-ben a tíz legnagyobb videojátékos cég közül

|

A Tencent bevételéhez képest a kanyarban sincsenek az Apple vagy a Microsoft.

Hirdetés

Az elmúlt hetekben sorra tették közzé éves pénzügyi jelentéseiket az iparág fontosabb szereplői, így megtudhattuk, hogy rekordot döntött az Xbox (amit aligha fog 2022-ben megismételni, miután egyetlen bejelentett játéka sem maradt az évre), lefékezett a PlayStation és továbbra is nyomtatja a pénzt a Nintendo.

Bár külön-külön is érdekesek a számadatok, még jobban mutatnak, ha egymás mellé helyezzük őket, mert akkor világosan kirajzolódnak az erőviszonyok a videojáték-iparban, és azonnal értelmét veszti az Activision Blizzard felvásárlását ellenzők leggyakrabban hangoztatott érve, az a bizonyos monopólium.

Hirdetés

A Newzoo összeállításából kiolvasható, hogy a 10 legnagyobb videojátékos cég 2021-es bevételei elérték a 126 milliárd dollárt, ami bizony több, mint Magyarország 2015-ös GDP-je (125,1 milliárd dollár). Az első helyen a Tencent végzett 32,2 milliárd dollárral, őt követi a Sony és az Apple a dobogón, az előbbi 18,2 milliárdos, az utóbbinak 15,3 milliárdos bevételről tudott beszámolni. Fontos, hogy a Newzoo kizárólag a gaminggel összefüggő forgalmat vette figyelembe, tehát a Sony esetében nem játszik a filmes üzletág, ahogy a Tencent közösségi médiás portfóliója, valamint az Apple eszközei sem befolyásolták a rangsort.

Forrás: Newzoo

Az első ötbe még a Microsoft és a Google fért be 12,9, illetve 11 milliárd dollárral, az Activision Blizzard és a Nintendo a 8. pozíción osztoznak 8,1-8,1 milliárddal. Rajtuk kívül a Diablo Immortallal elhíresült NetEase (9,6 milliárd), az Electronic Arts (6,5 milliárd) és a szingapúri Sea (4,3 milliárd) szerepel a listán.

Forrás: Newzoo

Azt is megnézték, hogy miként változna a sorrend, ha a most még külön-külön szereplő Microsoft és Activision Blizzard bevételei összeadódnának. 21 milliárd dolláros eredménnyel feljönnének ugyan a második helyre, ám továbbra is jelentős lenne a hátrányuk a piacvezető Tencenthez képest. És ha már szóba kerültek a folyamatban lévő akvizíciók, akkor muszáj megemlíteni, hogy a Take-Two a Zyngával együtt az EA és a Sea között foglalna helyet 5,7 milliárdos egyesített bevétellel.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A Newzoo kiemelte továbbá, hogy három konzolgyártó közül a Microsoft izmosodott meg a leglátványosabban: 9,6 százalékos növekményével szemben a Nintendo 1,9 százalékos pluszt, a Sony pedig 2,3 százalékos mínuszt tud felmutatni. Félreértés ne essék, nem veszteségről van szó, csupán ennyivel lett kevesebb a kékek bevétele az egy évvel korábbi eredményhez képest.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)