Hirdetés

Ezért dobott mentőövet a Ubisoft az Activision Blizzard felvásárlásával küszködő Microsoftnak

|

Yves Guillemot elmagyarázta, hogy miért veszik meg a Call of Duty és a többi játék streamingjogait.

Hirdetés

Napokon belül lezárulhat az a 68,7 milliárd dolláros akvizíció, melynek keretében a Microsofté lesz az Activision Blizzard a mobilpiacon fontos hídfőállásnak számító Kinggel együtt. Mint ismeretes, a brit versenyfelügyelet (CMA) azért blokkolta a felvásárlást, mert attól tartott, hogy a redmondiak domináns helyzetbe kerülhetnek a cloud gaming piacon. A Microsoft először fellebbezett a döntés ellen, majd miután a felvásárlást más okokból, de ugyancsak ellenző amerikai versenyhivatal (FTC) ellen pert nyert a szövetségi bíróságon, előállt egy új konstrukcióval, amit már a CMA is elfogadhatónak talált.

Ennek lényege, hogy a következő 15 évben a Ubisoft rendelkezne az Activision Blizzard játékok streamingjogaival, tehát azok a Ubisoft+-ba fognak bekerülni, de persze a Game Pass előfizetői sem maradnak le róluk szükségszerűen, mivel a franciák licencelhetik más felhőszolgáltatások üzemeltetőinek is.

Hirdetés

Yves Guillemot, a Ubisoft társalapítója és ügyvezetője a Finanial Timesnak adott interjúban a Netflix menetelésével indokolta, hogy miért ugrottak fejest ebbe az üzletbe. Felidézte, hogy amikor az akkoriban még bérelt filmek DVD-n történő házhoz szállításával foglalkozó cég bejelentette a streaminggel kapcsolatos terveit, a piac szkeptikusan reagált, a kritikák pedig nem voltak jó hatással a részvények árfolyamára. Ma pedig mindannyian láthatjuk, hogy hová vezetett ez a merész kísérlet.

Az ügyvezető meggyőződése, hogy ugyanez fog lejátszódni a viddeojátékok piacán, bár azt ő is belátja, hogy idő kell ahhoz, hogy tényleg beinduljon a folyamat, de onnantól villámgyorsan lezajlik majd az egész.

"Erősen hiszünk benne, hogy a következő 5-10 évben rengeteg játékot fognak a felhőben streamelni, mi több, sokat egyenesen arra gyártanak majd."

Úgy véli, hogy a korábban említett streamingjogok, valamint az új technológiák révén a piac perifériájának számító területeken, például Afrikában is tudják erősíteni jelenlétüket, mivel azokban az országokban, amelyeknek viszonylag nagy a technológia lemaradása, és gyorsan kell felzárkózniuk, jellemzően több lépcsőfok kimarad, és egyből a legújabb módszerekre váltanak, kihagyva a régebbieket. Tehát emiatt arra számítanak, hogy a szóban forgó régiókban sokkal gyorsabban zajlik majd le a felhőtechnológia és a streaming térhódítása, mint más, szerencsésebb piacokon.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)