Hirdetés

Feltehetően a koronavírus miatt, de az Xbox remek negyedévet zárt

|

Hosszú idő után most először növekedtek az Xbox hardvereladások, a játékokból befolyó pénzek is megugrottak. Cserébe többet is kellett költeni, mint tavaly ilyenkor.

Hirdetés

A 2020-as pénzügyi év utolsó negyedéve remekül alakult a Microsoft számára, komoly növekedést értek el a konzolértékesítésben. Friss beszámolójuk alapján 49%-os növekedéssel büszkélkedhettek hardverbevételek terén a most lezárt negyedévben, köszönhetően annak, hogy megugrott a konzolok eladása. Mindez különösen annak fényében érdekes, hogy az elmúlt pár üzleti negyedévben folyamatos csökkenést mutattak az eladások, de könnyen magyarázható a karantén okozta fogyasztási szokások változásával.

Hirdetés

Ezen felül is volt azonban még olyan mutató, ami láttán széles mosolyra húzódhatott a befektetők szája. 1,2 milliárd dollárral növekedtek például az Xbox tartalmak és szolgáltatások bevételei, ez a gyakorlatban 65%-os növekedést jelent az előző év azonos negyedévéhez képest. Kifejezetten a videojátékokkal kapcsolatos bevételeik mintegy 1,3 milliárd dollárral, vagyis 64%-kal nőttek, ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy ezzel párhuzamosan a cég kiadásai is emelkedtek.

Ez nem egyedi eset, tulajdonképpen az iparág összes szereplőjének szembesülnie kellett azzal, hogy a kényerű otthoni munkavégzést biztosító keretrendszerek, iránymutatások megalkotása nem olcsó mulatság, illetve third-party, tehát külsős fejlesztésű játékokra is többet költöttek, mint korábban.

Nyilván a bevételi mutatók is nagyon érdekesek, de a megnövekedett vállalati költségek tükrében a tényleges profit kimutatásait lenne nagyon izgalmas látni. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)