Hirdetés

Hearthstone - Ben Brode távozik a Blizzardtól, saját céget alapít

|

A Hearthstone game directora új kihívások felé néz és elhagyja a Blizzard kötelékét.

Hirdetés

Lehet a Hearthstone jelenlegi állapotát jobban és kevésbé kedvelni, de abban valószínűleg minden rajongó egyetért, hogy a játék rendezője egy csodálatos figura. A közkedvelt Ben Brode azonban ezentúl nem fogja már irányítani a Blizzard kártyajátékának fejlesztését. 

Hirdetés

Brode ugyanis nemrég a Blizzard fórumán bejelentette, hogy 15 éves blizzardos pályafutás, és majdnem 10 Hearthstone-nal töltött év után távozik a cégtől. Elmondása alapján ez egy hihetetlenül nehéz döntés volt a számára, még az említett sorokat is fájt legépelnie. Az mindenesetre biztos, hogy nem céltalanul mond búcsút a Blizzardnak, ugyanis azonnal saját céget alapít. 

"Valószínűleg videojátékokat fogunk készíteni, de ezen felül még a világon semmit nem döntöttünk el."

- Brode egyelőre ennyit árult el új vállalatáról. Azt is hozzátette, nagyon várja már, hogy újra a tervezéssel, programozással és valódi alkotói munkával foglalkozhasson. Mi sok szerencsét kívánunk neki, reméljük bejönnek majd a számításai és sok remek játékkal megajándékoz bennünket az új csapata. 

Ti milyen játékoknak örülnétek Ben Brode új cégétől? 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)