Hirdetés

Még a Returnal készítőit is meglepte, hogy mennyit kér a Sony a játékukért

|

A Housemarque nagyjából a nagyközönséggel egyszerre tudta meg, hogy a PlayStation 5-ös játékok dragábbak lesznek, mint az előző generációs címek.

Hirdetés

A brutálgyors SSD-k és a valósidejű ray tracing mellett egy kellemetlenebb újdonságot is hozott az új konzolgeneráció, azt, hogy az új játékok némileg drágábbak lettek. Ez igaz volt a korábban jóval olcsóbb játékokat kiadó Housemarque-nál készült Returnalre is, de a finn stúdió sem tudta előre, hogy 60 helyett 70 dolláros játékon dolgozik.

Hirdetés

Erről nemrég a stúdió marketingigazgatója, Mikael Haveri beszélt az Axiosnak. Az interjúban Haveri emlékeztetett rá, hogy ugyan a csapat még most is igyekszik ragaszkodni a gyökereiket jelentő árkád stílushoz, nagyjából 2017-ben, a saját kiadású Nex Machina kudarca után be kellett látniuk, hogy ennek a műfajnak lőttek. "Szerintem ehhez sok köze van a finn mentalitásnak. Realisztikusan kell felmérnünk, kik a versenytársaink" - mondta a marketingigazgató. Szerencséjükre a Returnal készítését finanszírozó Sony minden egyes, leszállított demó után egyre inkább bízott a Housemarque csapatában, ezért engedélyt kaptak, hogy fokozatosan, nagyobb szabású fejlesztésekkel bővítsék a Returnalt.

Az eredetileg is szerepelt a finn csapat tervei között, hogy 3D-s környezetben meséljék el Selene történetét, és a bullet hell alapok is a kezdetektől fogva adottak voltak. A Returnal moziszerű átvezetői, a szinkron, és sok más, a körítést még profibbá tévő elem viszont csak akkor került fel a teendők listájára, mikor a Sony nagyobb teret (és minden bizonnyal megnövelt büdzsét) engedélyezett a többek között a Resogunnal bizonyított gárdának. Azt viszont, hogy a végeredményt nem 60, hanem 70 dollárért szeretné árulni a kiadó, a Housemarque tagjai is nagyjából velünk együtt, tavaly ősszel tudták meg, korábban csak arra készültek, hogy 20 dollárnál magasabb árcédulának megfelelő játékot kell letenniük az asztalra.

Ami pedig a jövőt illeti, Haveri elmondta, hogy a mostanra már 85 főt számláló Housemarque jelenleg új tartalmakon dolgozik a Returnal számára, de persze a javításokat sem hanyagolják el.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)