Hirdetés

Megegyezés született az Activision Blizzard elleni nemi diszkriminációs perben, drága lesz ez a cégnek

|

Több mint két év után hamarosan végéhez érhet az a hatalmas per, amelyet rendszerszintű nemi diszkrimináció miatt indított Kalifornia állam emberjogokat védő szervezete.

Hirdetés

Évek óta hallani olyan ügyekről, hogy ismert stúdiók és kiadók kerülnek bajba azért, amiért nem bánnak jól a női alkalmazottakkal, viszont még ezen történetek tükrében is sokkolta a játékvilágot, amikor nagyjából két évvel ezelőtt nem más, mint Kalifornia hivatalos emberjogi szerve perelte be az egész Activision Blizzard kiadót, a kereset szerint rendszerszintű zaklatásnak és diszkriminációnak vannak kitéve a kiadó stúdióiban dolgozó nők.

A California Civil Rights (akkor még Department of Fair Employment and Housing volt a szervezet neve) által felhozott vádak szerint az Activision Blizzard stúdióiban egy egészségtelen, toxikus kultúra uralkodik, ahol a férfiak rendszeresen isznak munka közben, a női alkalmazottakkal pedig lekezelően bánnak. Emellett azzal is megvádolják a céget, hogy a nők a fizetés, a részvényopciók és az előrelépési lehetőségek tekintetében is folyamatosan hátránnyal indulnak.

A per nagy fordulópontot jelentett a játékipar számára, ugyanis a korábbi hasonló ügyekkel ellentétben egy állami szerv állt a vádak és az azt megelőző nyomozás mögött, emiatt pedig még azok is komolyan vették a témát, akik egyébként azelőtt legyintettek az ilyen esetekre. Az ügy végül nagyon sokáig húzódott, a Blizzard egy ideig tagadta a vádakat (sőt, maguk is indítottak egy pert), de végül Bobby Kotick elismerte, hogy nem tettek eleget az egészséges céges kultúra érdekében.

Hirdetés

Most úgy néz ki, hogy talán végre befejeződhet a kiadó és a California Civil Rights közötti per, ugyanis a The Wall Street Journal értesülései szerint a két félnek sikerült megegyezésre jutnia, melynek keretében a szervezet visszavonja a vádakat, amiért cserébe az Activision Blizzard 54 millió dollárt fog fizetni az érintetteknek.

Ha a bíróság is elfogadja ezeket a feltételeket, akkor az 54 millió dollárt elsősorban arra fogják szánni, hogy kompenzálják a 2015 és 2020 közötti fizetések közötti egyenlőtlenségeket, a fennmaradó összeget pedig olyan szervezeteknek fogják felajánlani, amelyek kifejezetten a tech iparban dolgozó nők előrelépését segítik, illetve a munkahelyi egyenjogúság problémái ellen küzdenek.

Az Activision Blizzard egy közleményt is kiadott az ügy kapcsán, amelyben ígérik, hogy a jövőben nagyobb figyelmet fordítanak majd ezekre a problémákra:

"Örömünkre szolgál, hogy közleményüknek megfelelően megegyezésre jutottunk a Kaliforniai Polgárjogi Ügyosztállyal. Komolyan vesszük a megegyezésben taglalt problémák fontosságát és elkötelezzük magunkat amellett, hogy teljes mértékben eleget tegyünk a benne szereplő új kötelezettségeinknek. Szeretnénk, ha az alkalmazottaink tudnák, hogy a megegyezés értelmében biztosítani fogjuk az egységes kompenzációt és előléptetési feltételeket és folytatjuk az egyenlőség érdekében tett erőfeszítéseinket."

Hozzátették továbbá, hogy a Civil Rights Department végül hivatalosan visszavonja azt a vádat, mely szerint rendszerszintű zaklatás történik az Activision Blizzardnál, ugyanis sem bíróság, sem pedig független nyomozás nem tudta bebizonyítani. 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)