Hirdetés

Meghalt a Google Stadia, de a fejlesztőknek nem szólt senki

|

A jelek szerint a Google még azoknak sem szólt a cloud gaming platform beszántásáról, akik egészen tegnapig dolgoztak a játékuk stadiás rajtján.

Hirdetés

A fórumokat elnézve a játékos közösség hangosabb része leginkább kárörömmel fogadta a tegnapi bejelentést, mely szerint 2023. január 18-tól a Google felhős gaming platformja, a Stadia lehúzza a rolót, a keresőóriás pedig visszautalja az ahhoz kapcsolódó játékokért és hardverekért kifizetett pénzt a vásárlóknak. A kudarc ugyanis beigazolta a feltételezést, hogy az emberek nem igazán vevők a teljes áron megvásárlandó streamelt játékokra, amelyeknél még jelentős input laggel és a videós tömörítésből eredő grafikai kompromisszumokkal is számolni kell.

A bejelentés azóta lógott a levegőben, hogy a Google tavaly februárban, egyetlen kiadott játék nélkül bezárta a nagy csinnadrattával megalapított belsős fejlesztői részlegét. A keresőóriás később többször is bizonygatta, hogy a szolgáltatás ennek ellenére él és virul, amit persze szkeptikusan fogadtak a szemlélők. Az elkaszálás bejelentése mégis közvetlen előzmények nélkül történt, s a jelek szerint még magukat a fejlesztőket is meglepte.

Hirdetés

Egyes Twitter-posztokból ugyanis arra következtethetünk, hogy a Google még a játékokat szállító partnereivel is csak a nyilvános közlemény útján tudatta a Stadia-projekt végét. Így járt például az SFB Games is, akik a napokban rajtoltak volna a platformon a Tangle Towerrel.

"A Tangle Tower-nek két nap múlva kellett volna elindulnia a Stadián, és ez a cikk volt az első, amit a leállításról hallottam."

- kommentálta a stúdió társalapítója a Twitteren a The Verge beszámolóját. Hasonló tapasztalatról számolt be Mike Rose, a No More Robots alapítója is, aki még órákkal a hír kipattanása után sem kapott tájékoztatást a Google-től, most pedig azt találgatja, hogy a Google vajon kifizeti-e nekik a novemberben érkező játékukért beígért pénzt.

A jelek szerint azonban ez a faramuci bánásmód csak a kisebb fejlesztők jussa, míg a nagy partnerekkel körültekintőbben járhatott el a Google. Legalábbis erre következtethetünk abból, hogy a Ubisoft már hetekkel ezelőtt bejelentette, hogy a soron következő Assassin's Creed, a jövőre debütáló Mirage csak az Amazon Luna streaming platformra érkezik, miközben a széria előző 8 epizódja elérhető a Stadián is, a kiadó más címeivel egyetemben.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Néhány nagyobb szereplő ugyanakkor még kedves szavakkal is búcsúztatta a Stadiát. Közéjük tartozik például az Epic Games élén álló Tim Sweeney, aki szerint a Google "komoly és jóindulatú erőfeszítéseket tett, sok fejlesztőt támogatva az út során", míg a Destiny 2 rendezője,  Joe Blackburn a keresőcég által létrehozott fejlesztői platformot dicsérte, amely lehetővé tette számukra az otthoni munkát, egyúttal köszönetet is mondva a segítségért.

Mi azért reméljük, hogy végül a független fejlesztők sem mínuszosan szállnak ki a történetből, ha már a vásárlókat is igyekszik kártalanítani a Google. Az utóbbi állítás persze nem terjed ki a mentésekre, a cross progressiont nem támogató címeknél ugyanis azok szépen mennek a levesbe.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)