Hirdetés

Nagyjából ennyi PlayStation 5 és Xbox Series konzol fogyott világszerte eddig

|

Egyelőre a Microsoft és a Sony is csak fut a kereslet után.

Hirdetés

A Finbold jelentése szerint Sony már 3,8 milliárd dollárt keresett a PlayStation 5-eladásokkal a konzol megjelenése óta. Ehhez a japán cégnek 8,6 millió konzolt kellett eladnia, jelentősen többet, mint amennyi Xboxot a Microsoft tudott értékesíteni.

A két cég közül egyik sem szívesen számol be arról, hogy éppen mi a helyzet a kasszáknál, ezért is jók a hasonló kimutatások, amikből például azt is megtudhatjuk, hogy a redmondi cég 5,1 millió konzolt adott el összesen, amiben benne van a Series S és X is.

Hirdetés

Ezzel a Microsoft körülbelül 2 milliárd dollárt keresett, ami jelentősen elmarad a Sony bevételeitől, ám nem szabad elfelejtenünk, hogy ezek nem a cégek által közölt hivatalos számok, hanem piaci elemzők által tippelt arányok, amik eltérhetnek a valódi piaci helyzettől.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Miközben az egyértelmű, hogy nagyon kereslet mutatkozik a PlayStation 5 verziói iránt, nem szabad azt sem elfelejteni, hogy a globális chiphiány iszonyatosan megnehezíti a konzolok előállítását, és sajnos nem is tűnik úgy, hogy a helyzet akár idén egy kicsit is jobbra fordulna.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)