Hirdetés

Napokon belül a Microsofté lehet az Activision Blizzard: megint alulmaradt a bíróságon az amerikai versenyhivatal

|

Még utoljára megpróbálja megakadályozni az FTC az Activision Blizzard felvásárlását, de nincs szerencséje a bíróságokkal.

Hirdetés

Tegnap számoltunk be róla, hogy a végjátékra tárgyalótermi drámává fajult Activision Blizzard felvásárlásának az amerikai versenyhivatal továbbra is megpróbál véget vetni. Az általa kezdeményezett pert elbukta ugyan az Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (Federal Trade Comission - FTC), de nem fújt visszavonulót, inkább az ítélet megmásítását kérte a fellebbviteli bíróságtól, és egyúttal azt is, hogy blokkolják az akvizíciót, amíg meg nem születik a végső döntés.

Ez utóbbira még vári kell egy keveset, a blokkolásra vonatkozó indítványt viszont elutasította a San Francisco-i testület, ami sokkal nagyobb vereség az FTC számára, mint elsőre gondolnák.

Hirdetés

Ez ugyanis lehetővé teszi a Microsoft számára, hogy még július 19. előtt lezárja az üzletet. Ha ez nem történik meg, akkor az alábbi három forgatókönyv valamelyike fog megvalósulni:

  1. a Microsoft és az Activision Blizzard megállapodnak a határidő meghosszabbításáról
  2. a Microsoft és az Activision Blizzard újratárgyalják a felvásárlás feltételeit, potenciálisan nőhet a vételi ár
  3. az Activision Blizzard úgy dönt, hogy kiszáll az egészből, és elsétál 3 milliárd dollár fájdalomdíjjal

Mivel mindkét fél akarja ezt az üzletet, az egyes és a kettes verzió a legvalószínűbb, a hármast lényegében kizárhatjuk.

Ott van viszont még a brit versenyhivatal kérdése is, amely a maga részéről még áprilisban blokkolta az akvizíciót arra hivatkozva, hogy túl nagy előnyre tenne szert a Microsoft a cloud gaming piacán. A redmondiak fellebbeztek, ám mielőtt az ügyük a fellebbviteli bíróság elé került volna, a Microsoft és a CMA (Competition and Markets Authority) közösen jelentették be, hogy szüneteltetik a pereskedést, és visszatérnek a tárgyalóasztalhoz. Sajtóértesülések szerint a hivatalnak is megfelelő kompromisszum az lehet, hogy a Microsoft átadja a cloud gaming üzletága feletti irányítást az Egyesült Királyságban egy helyi cégnek.

Minden korábbinál közelebb került tehát a Microsoft ahhoz, hogy a sajátjának mondhassa az Activision Blizzardot a Call of Dutyval, a Diablóval, a Candy Crush-sal, a World of Warcrafttal és a StarCrafttal együtt. Nem lepődnénk meg, ha keddig bezárólag hivatalosan is az Xbox család részeként üdvözölnék a kiadót.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)