Hirdetés

Régivonalas gamer a Nintendo új elnöke

|

Tatsumi Kimishima három év után lemondott a pozíciójáról, most pedig egy lényegesen fiatalabb, de ugyanannyira lelkes elnök veszi át a helyét.

Hirdetés

Tatsumi Kimishima három évvel ezelőtt lett a Nintendo elnöke, amikor is Satoru Iwata halála után kellett átvennie a vezetést. Kimishima most lemond a pozíciójáról, helyét pedig egy meglepően fiatal jelölt fogja betölteni.

Hirdetés

Kimishima utódja nem más lesz, mint a 46 éves Shuntaro Furukawa, aki ugyan lényegesen fiatalabb a 68 éves Kimishimánál, a rajongók ennek ellenére aggódnak, hogy a főleg üzleti háttérrel rendelkező Furukawa nem ismeri eléggé a játékpiacot és konzervatív döntéseket fog esetleg hozni.

Szerencsére erről azért szó sincs, mert míg a játékfejlesztésben nincs tapasztalata, Furukawa az elődjéhez hasonlóan a Pokémon Company-ben kezdte pályafutását, egy Bloomberggel készült interjúból pedig kiderül, hogy hatalmas rajongója a videojátékoknak:

"Én még a Famicommal nőttem fel, abból a generációból érkezem. Most Shigeru Miyamotóval együtt menedzselem a céget, az ő munkájának pedig hatalmas tisztelője vagyok. Ennek ellenére, ebben az új pozícióban készen állok arra, hogy meghozzam a nehéz döntéseket a cég érdekében."

Korábban a The Wall Street Journalban is szó esett már Furukawa játékos rajongásáról, nemrég pedig azt is elárulta, hogy az utóbbi idők megjelenéseiből a Switchre megjelent Golf Story volt a kedvence.

Ti mit reméltek tőle? Szerintetek mi lenne jó a Nintendo számára?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)