Hirdetés

Nintendo Switch - továbbra is elképesztő ütemben fogy, ahogy a játékok is

|

A Breath of the Wild minden idők legjobban fogyó Zelda játéka lett, a konzol maga pedig egyre közelebb jár ahhoz, hogy megduplázza a Wii U élettartama alatt elért számokat.

Hirdetés

Ha még mindig ingert éreztek arra, hogy olyasmit kommenteljetek, mint a "ki veszi ezt meg?" vagy a "csak gagyi játékok vannak rá", esetleg a klasszikus "gyerekeknek való", fojtsátok el. 

Hirdetés

A március 31-ével véget ért pénzügyi év során a Nintendo Switch 17,79 millió példányban talált gazdára, amivel már bőven lekörözi cég előző konzolját, a Wii U-t. (Januárban előzte be egyébként). A terv a 10 millió volt, láthatóan sikerült teljesíteni, úgyhogy boldog lehet minden öltönyös és befektető (pláne az öltönyös befektetők!). Az Egyesült Államokban a legkelendőbb (7,14 millió értékesített példánnyal), Európa a következő (6,27 millióval) és Japán a harmadik (4,38 millióval). 

A 3DS szintén jól megy, összesítettben 72,53 milliónál jár, ebből 6,4 milliót vettek meg az elmúlt pénzügyi évben. A Super NES Classic Editionből 5,28 millió fogyott, ami szintén elég szép. 

Játékok között továbbra is a Super Mario Odyssey a csúcstartó 10,41 millióval, ezt a Mario Kart 8 Deluxe 9,22 millióval, a Splatoon 2 6,02 millióval követi. A még az előző pénzügyi évben megjelent Breath of the Wild eddigi élete alatt 9,98 millióig jutott, melyből 1,5 milliót Wii U-ra, 8,48-at Switchre vettek, és így beelőzte a 8,85 milliós Twilight Princesst, a sorozat korábbi legjobbját.

A Pokémon Ultra Sun és Ultra Moon összesen 7,51 millió példányban kelt el.

Érdekes még, hogy mobilos játékokból az előző pénzügyi évhez képest 62%-kal többet, 39,3 milliárdot sikerült összekaparni.

Ti mit vettetek Switchre, vagy vettetek egyáltalán a konzolból?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)