Hirdetés

Októberben jöhet a PlayStation 5 megjelenés

|

A PlayStation 5 a Black Friday idejére már bőven a boltok polcain lehet.

Hirdetés

Egyelőre annyit tudni biztosra, hogy a tervek szerint a PlayStation 5 és az Xbox Series X 2020 ünnepi szezonjában érkezik meg (hacsak nem kavar be valami a gyártásba), de ez így még eléggé tág tartomány. A PS4 és az Xbox One novemberben debütáltak az első körös piacokon, de lehet, hogy az új gépekkel nem vár addig egyik gyártó sem.

Hirdetés

Egy japán nyelvű, a Sony Interactive Entertainment által feladott álláshirdetésnél szerepel (amint azt a Resetera fórumozója kiszúrta) hogy a PS5 2020. októberében kerül majd a boltok polcaira. A Sony annyit közölt ennek kapcsán, hogy véletlenül került oda ez a dátum, de nem cáfolta egyértelműen az októberi megjelenést. Az is jó jel, hogy a múlt héten, az Inside Xbox bemutató során bejelentett DiRT 5-nél szintén 2020 októbere lett megadva a megjelenés időszakának, és csak a stadiás változat esetében ígértek mást (2021 elejét). Úgy nyilván nem lenne értelme kiadni egy játékot, hogy nincs min játszani vele.

A Cyberpunk 2077 és a Marvel's Avengers már szeptemberben berúgja az őszi játékszezont, de az év hátralévő része lehet igazán izgalmas, amikor az új gépekkel együtt egy rakás új játék is jön. Tavaly pont októberben jelent meg a Call of Duty: Modern Warfare, és az utóbbi néhány alkalommal az Assassin's Creed játékokat is az év tizedik hónapjában kaptuk meg, úgyhogy érdemes lesz ennek megfelelően spórolni.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)