Hirdetés

A The Walking Dead atyja perli az egyik játékfejlesztő stúdiót

|

Robert Kirkman szerint a The Walking Dead: March to War nevű mobiljáték fejlesztői nem fizették ki a megállapodásukban szereplő összeget.

Hirdetés

A The Walking Dead képregény sorozat tavaly ért véget, és bár az AMC kitartóan nyomja még a tévés változatot, azért lássuk be, mára megkopott a varázs. Persze a The Walking Dead mint brand ettől még rettentő értékes, és rengetegen szeretnének ebből hasznot húzni, de a jelek szerint nem mindenki fizeti meg az ezzel járó költségeket. Amiből nem túl meglepő módon aztán probléma szokott lenni.

Hirdetés

Robert Kirkman most perre ment a Disruptor Beam inc. nevű fejlesztőstúdióval, akik a The Walking Dead: March to War nevű mobiljátékot jegyzik. A szerző elmondása szerint még 2014-ben egyezett meg a céggel, hogy évente 500 ezer dollárt utalnak számára 4 éven keresztül, miután a játék megjelent. Erre végül csak 2017-ben került sor, az utóbbi időben azonban elmaradoztak a fizetések, és Kirkmant arról értesítették, hogy "további értesítésig" nem is jön több pénz. 

Érthető módon ez nem tetszett a franchise atyjának és perre vitte az ügyet, ahol az idei évből visszamaradó 190 ezer dollárt szeretné megkapni, illetve a jövő évre esedékes további 500 ezret. A Disruptor Beam inc. tavaly januárban lőtte le a The Walking Dead: March to Wart, jó eséllyel azért, mert a játék nem volt jövedelmező. Ettől függetlenül a név használatáért ki kell fizessék a Kirkmannek járó nem csekély tiszteletdíjat, de ez majd a bíróságon eldől hamarosan.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)