Hirdetés

A Rune II kiadója beperli a játékot fejlesztő stúdiót

|

A Ragnarok egyebek mellett komoly pénzbeli kompenzációt szeretne kicsikarni az azóta a Bethesdába beolvadt Human Head Studiosból.

Hirdetés

Nemrég hivatalosan is megjelent az Epic Games Store-on a Rune II, ami egy, a skandináv mitológiát alapjául vevő, szerepjátékos és túlélős elemekkel feldobott sandbox alkotás. A megjelenést követően a Human Head Studios megszűnt, a csapat tagjait a Bethesda fogadta be. Ez lett a Roundhouse Studios, ahol már bele is kezdtek egy friss projektbe a srácok, de korábbi partnerük most visszarángatta őket egy kicsit a valóságba.

Hirdetés

A Rune II-t kiadó Ragnarok úgy döntött, beperli a fejlesztőket, amiért azok szerződést szegtek, illetve nem kezelték megfelelően a kialakult helyzetet. A hosszútávú megállapodás szerint ugyanis még a megjelenés után is foglalkozniuk kellett volna a játékkal, és amíg a Human Head intézi a fejlesztést és a közösségi teendőket, addig a kiadó gondoskodik a büdzséről, valamint a piaci dolgokról. A két fél meg is egyezett bizonyos fejlesztői mérföldkövekről, amiket el kellett érni, de a számuk az eredeti 11-ről 23-ra növekedett, és a kiadó rendre fizetett is a teljesített vállalások után.

A Ragnarok azt állítja, a stúdió nem teljesítette a szerződésben foglaltakat, és nem felelt meg az elvárásoknak a Rune II. A legproblémásabb az egész ügyben az, hogy ugyan a kiadónál vannak a játék jogai, a forráskódot a Human Head birtokolja, és a jelek szerint nem is kíván megválni tőle. Többek között ezért terelte jogi útra a dolgot a Ragnarok, ugyanis még mindig nem sikerült visszaszerezniük a további fejlesztéshez és bővítéshez szükséges dolgokat a stúdiótól.

Tovább tetézi az ügyet, hogy ugyan a fejlesztők értesítették a kiadót, hogy meg fog szűnni a csapat, de arról egy szót sem szóltak, hogy a Bethesda irányítása alatt fognak dolgozni a későbbiekben. A Ragnarok szerint a Human Head ezzel előlük és a Rune II közössége elől is eltitkolta, hogy magára kívánja hagyni a játékot. Ráadásul itt még nincs vége a sztorinak, ugyanis a kiadó azt állítja, a most már Roundhouse Studios néven működő fejlesztők továbbra is módosítják a forráskódot, és megpróbáltak közzétenni az Epic Games Store-on egy nem engedélyezett buildet is a játékból.

A Ragnarok mindezek miatt összesen 100 millió dolláros kártérítést szeretne a stúdiótól, és természetesen vissza akarja kapni a Rune II forráskódját is. Szerintetek jogosak a követelések?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)