Hirdetés

Soha nem fogyott még PlayStation konzol úgy, mint a PS5, el is vitték az összeset

|

Példátlannak nevezte a Sony az új generációs gép iránti keresletet, és igyekezett megnyugtatni mindenkit, hogy még az év vége előtt várható új szállítmány.

Hirdetés

Bár lassan egy hete már, hogy hivatalosan megjelent a második hullámos régiókban is, ha besétálunk az üzletekbe, biztosan nem találunk PlayStation 5-öt a polcokon. A legtöbb helyen ki sem került, mert az első készleteket előrendelésben felvásárolták a leglelkesebb játékosok (vagy legaljasabb nyerészkedők), így aki nem jutott géphez, és nem akarja az eredeti ár többszörösét kiadni érte, kénytelen várni.

A Sony hivatalosan megerősítette, hogy ez volt a PlayStation történelmének legerősebb startja, bár számokat egyelőre nem közölt. A VGChartz becslései szerint valahol 2,1 és 2,5 millió között lehet az eddig eladott konzolok száma, és a vásárlók több mint 75%-a lemezmeghajtós PS5-öt választott.

Hirdetés

A PlayStation fiókján megjelent tweet arról is igyekezett biztosítani a játékosokat, hogy még az év vége előtt újabb szállítmány érkezik a viszonteladókhoz. Ennél pontosabbat nem tudunk, így az sem ismert, hogy hány konzol jöhet, és mennyi juthat el Magyarországra. Érdemes mindenesetre a nagyobb boltoknál jelezni a vásárlási szándékot, a legtöbben biztosan a már beérkezett előrendeléseket fogják előbb kiszolgálni, aki későn kapcsol, jó eséllyel lemarad.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)