Hirdetés

Távozik az Activision Blizzard elnöke

|

Hivatalosan új lehetőségek után megy, nem hosszabbítják meg Daniel Alegre márciusban lejáró szerződését.

Hirdetés

A mostani szerződése végét még megvárja, aztán "új lehetőségeket" keres Daniel Alegre, az Activision Blizzard elnöke és operatív főnöke (COO). Ezt nem közölték hivatalosan, az amerikai tőzsdefelügyeletnek benyújtott papírokból derült ki. Alegre március utolsó napjáig marad a Call of Duty kiadójánál. Még nem tudni, ki lesz az utódja.

Alegre a Google-tól érkezett a céghez 2020-ban, éppen a munkahelyi zaklatásokról és mérgező munkakörnyezetről szóló botrány közepén, amelyek miatt a kormány is perelte őket. Most pedig a videojáték-ipar történelmének egyik legnagyobb adás-vétele előtt állnának, a Microsoft ugyanis meg szeretné vásárolni az Activisiont 69 milliárd dollárért.

Hirdetés

Az üzletet több ország versenyhivatala jóváhagyta, de az EU és Nagy-Britannia még mindig vizsgálja, nem jelent-e ez túlzott monopolhelyzetet. Legutóbb pedig az amerikai hivatal is eljárást kezdeményezett, hogy elejét vegye a felvásárlásnak, úgyhogy a Microsoftnak biztos, hogy egy perben kell kiharcolnia az.

Ennek kapcsán érdekes vita bontakozott ki az amberikai testület és az EU között: az előbbi azzal az érvvel utasította el az üzletet, hogy a cég már egyszer hazudott (a Bethesda felvásárlásakor), az Európai Bizottság pedig közölte, hogy nem. Bárki is jön Alegre helyére, kemény első pár hónap vár rá.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)