Hirdetés

Több évre szóló szerződést kötött Steven Spielberg és a Netflix

|

Nagyot fordult a világ a korábban a Netflix ellen kampányoló producerrel.

Hirdetés

Két évvel ez előtt Steven Spielberg még azért kampányolt, hogy a Netflix saját gyártású filmjeit TV-s produkciókká minősítsék, hogy azok ne kaphassanak jelölést Oscar-díjra. Azóta úgy tűnik, hogy sikerült jobb belátásra téríteni Spielberget, hiszen most üzleti partnerek lettek a streamingóriással.

Szerződést kötött ugyanis a Spielberg által alapított és irányított Amblin Partners és a Netflix, melynek értelmében a stúdió évente akár több filmben is közreműködhet majd.

Hirdetés

A partnerséggel kapcsolatban a Ready Player One mellett több klasszikusért is felelős Spielberg így nyilatkozott:

"Az Amblinnél a történetmesélés mindennek a középpontja, amit csinálunk, így mikor Ted Sarandos (a Netflix társigazgatója) és jómagam elkezdtünk tárgyalni, azonnal világossá vált, hogy ez egy elképesztő lehetőség új történetek elmesélésére, miközben új közönséget érhetünk el."

Fontos azonban megjegyezni, hogy az Amblin Partners több rendezővel is együtt dolgozik, szóval arra semmilyen garancia nincs, hogy Steven Spielberg is rendezni fog új, a Netflix kínálatába kerülő filmet a jövőben. Persze feltehetően van az a pénz, ahogy erre az üzletre is sor került végül.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Ha többet szeretnél tudni az üzleti világról, vagy az IT területén akarsz dolgozni, akkor kövesd a legfontosabb híreket!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)