Hirdetés

A briteknél az Xbox Series konzolok nyerték a konzolversenyt januárban, kitalálhatjátok, miért

|

Nem, nem azért, mert a The Medium annyira kellett a játékosoknak.

Hirdetés

Továbbra is ínséges időket élünk, és a következő néhány hétben még marad az általános konzolhiány. Ez önmagában azért nem baj, mert csak egy-két ütősebb exkluzív érkezett eddig, és a multiplatform játékok sem használják ki teljesen a konzolok képességeit, mi több, amivel érdemes játszani, az megjelenik az előző generációs masinákra is.

Mindenesetre a készleteket világszerte hamar felszippantják a játékosok, és ez a briteknél sem volt másképp: 2020 januárjához képest 148%-os növekedés volt megfigyelhető az év első hónapjában.

Hirdetés

A GfK adatai alapján több mint 150 ezer konzol kelt el januárban, melyek többsége Xbox Series X vagy Series S volt. A második a Nintendo Switch lett, a PlayStation 5 nem sokkal lemaradva a harmadik pozícióban tudott végezni - valószínűleg azért, mert a Microsoft nagyobb készletet tudott leszállítani, a Sony pedig nehezebben bírja a tempót. Kontrollerek tekintetében is az Xbox kontroller győzött, a DualSense lett a második, és a DualShock 4 a harmadik.

Mivel a konzolok drágábbak elődjeiknél, a konzoleladásokból származó bevétel 251%-kal nőtt a tavalyi év ugyanezen időszakához képest. Játékokból 941.672 fogyott dobozosan, ami 7%-os növekedés; az Animal Crossing: New Horizons, a Mario Kart 8 Deluxe és a GTA V került be a top 3-ba, az újdonságok közül pedig a 12. helyen végző Hitman 3 teljesített a legjobban, bár az is igaz, hogy a The Mediumot csak digitálisan árulták.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)