Jobban elragad majd ennek a társasnak a világa, mint a játékmenete

Simon Stälenhag képei - melyeken a '80-as évek svéd külvárosi élete elevenedik meg fantasztikus gépekkel és furcsa lényekkel, technológiákkal együtt - nagyot mentek az interneten. Stälenhag olyan egyedi atmoszférát teremtett a fotóival és a hozzájuk megalkotott háttérrel együtt, hogy egyszerre éreztük ismerősnek és mégis idegennek, misztikusnak az általa megalkotott miliőt. Első képgyűjteménye megjelent könyv formájában Mesék a hurokból címmel, amelyből aztán az Amazon Prime Videóra készült el a sorozatváltozat olyan színészekkel, mint Jonathan Pryce és Rebecca Hall (Stälenhag másik munkája, az Elektronikus állam ugyancsak hasonló stílust képvisel, azt pedig a Netflix adaptálja Millie Bobby Brownnal és Chris Pratt-tel).

De nem az Amazon változata az egyetlen feldolgozás, amivel mélyebben is elmerülhetünk Stälenhag különleges alternatív történelmében, a Free League Publishing kiadásában megjelent a társasjáték-verzió is, a Tales from the Loop: The Board Game pedig változatos szcenáriókkal foglalja le több órán keresztül a témára fogékonyakat, viszont kettős érzelmeink vannak a játékkal kapcsolatban.

Szorul a Hurok

A komplett háttér megértéséhez érdemes elolvasni Stälenhag könyvét, de röviden összefoglalva: a második világháború után felsejlettek a nukleáris technológiához kapcsolódó forradalmi lehetőségek, így többek között Svédországban is nagyszámú kísérleti kutatóprogram indult, az '50-es évek elején pedig meg is születtek a kormány tulajdonában lévő részecskegyorsító tervei. A csak Huroknak nevezett projektet 1961-ben kezdték el építeni az újonnan megalapított Riksenergi felügyeletével, 1969-ben adták át és 1970-ben tartották meg benne az első kísérletet. Közel 130 tudóst és egyetemistát foglalkoztatott, és a kiszolgáló személyzet letelepedett a környékére. A Hurokban rejlő potenciálnak köszönhetően számos - a fantasztikumba hajló - technológiai vívmány született, amelyek a helyiek számára hétköznapiak voltak, számos gyerek nőtt fel ebben a csodákkal és furcsaságokkal teli környezetben.

A társasjáték az alternatív '80-as évekbe, a svéd Mälar szigetekre kalauzol el minket, ahol egy csapat gyereket irányítva egyszerre fedezhetjük fel velük a helyi Stranger Things-szerű jelenségeket és kell teljesítenünk a kötelességüket, azaz az iskolába járást és a házi feladatot. A Tales from the Loop: The Board Game minden egyes rejtélyét egy jópofa szcenárió szolgáltatja: az alapjátékban hét ilyen kapott helyet, és az, hogy melyiket választjuk, befolyásolja a tábla felállítását, valamint ad némi háttértörténetet és egy kezdeti célt. Minden egyes szcenárió elmondja, hogy milyen kezdőkártyákat vegyünk ki, amik meghatározzák, hogy miképpen nyerhetünk vagy veszíthetünk - fontos, hogy itt nem egymás ellen megyünk, a játékmenet a kooperációra épül, így amíg nem dolgozunk össze a többiekkel, addig nem tudjuk időben összerakni a kirakós darabjait és elvégezni a feladatokat.

A játékosok egy-egy gyerkőcöt is választanak, akik különböző erősségekkel, gyengeségekkel és kezdő tárgyakkal rendelkeznek, és érdemes úgy dönteni, hogy megpróbáljuk kiegyensúlyozni a csapatot, ráadásul a gyerekek száma befolyásolja a játék nehézségét is.  A tesztkörök és az interneten fellelhető vélemények alapján is az optimális játékos szám a három, de 1-től 5 főig terjed a skála, szóval akár egyedül is neki lehet vágni, csak úgy nagyobb a kihívás és elveszik az együttműködés varázsa. A kezdő szcenáriónak a kiszámíthatatlanul viselkedő masinákat felvonultató Bot Amok! javasolt, amely megismertet az alapokkal és segít belecsiszolódni a játékmenet működésébe, ugyanis meglehetősen zavarosnak érződik a szabályrendszer az ezernyi magyarázatával, kikötéseivel és a rendszerek egymásra gyakorolt hatásával, amelyben a szabálykönyv sem túlzottan segít - sok mindent ugyanis nem jól foglal össze, tesz átláthatóvá vagy követhetővé, így lényegében kísérletezéssé válik az egész.

Robonyodalom

A karakterek kiválasztása után következnek az adott szcenárióban részt vevő pletykák, gépek, események és iskolakártyák felhelyezése, és természetesen mindegyiknek megvan a maga szerepe: egy kalendárium szolgáltatja az időintervallumot, egy- vagy kéthetes, vagyis 6 vagy 12 körös játszmákat lehetővé téve, a fiatalok pedig naponta 6 kockát költhetnek el akcióra, legyen az séta, felfedezés, vizsgálás, csere, hackelés és hasonlók. A kockák száma csökken, ha a fiatalok megsérülnek vagy megijednek, a lurkók kondícióit és a pályán történő dolgokat pedig befolyásolja két folyamatosan változó tárcsa, az Insight és az Enigma - előbbiből profitálnak a játékosok, utóbbi viszont mindent rosszabbá tesz. Ilyen háttérrel zajlanak a körök: az iskolafázisban a gyerekek új pletykákra tesznek szert (és mozognak, reagálnak a térképen a gépek), majd a kalandfázisban felfedezik a helyszíneket, utánajárnak a szóbeszédeknek és kapcsolatba kerülnek a rejtélyekkel, végül a befejező fázisban dűlőre kell jutniuk a házimunkával és felkészülniük a következő napra. Nagyjából ebből áll egy kör, de persze ez csak egy nagyon általános kivonata a teljes játékmenetnek, az ugyanis sokkalta szerteágazóbb, sokkal több változóval dolgozik és sokkal nehezebb belerázódni.

Számos kisebb funkció van, ami érdekes stratégiai réteget ad hozzá a játékhoz, ugyanakkor újabb mechanikával dúsítja a már alapból is kusza összképet - például az az egyik, hogy a masinák meghackelésével távolabbi helyszíneket is meglátogathatunk, viszont ehhez, mint a játékban lévő legtöbb dologhoz kockadobásra és szerencsére van szükség. Az esélyeket pozitívan vagy negatívan befolyásolják a karakternél lévő tárgyak, az erősségei és gyengeségei - ha nem sikerül elsőre, akkor "erőltetni" is lehet a feladatot, hogy sérülést kockáztatva újra dobjunk, de akár egy akciókockát arra is el lehet költeni, hogy felderítsük egy robot vagy pletyka kapcsán, hogy mire számíthatunk.

Ez a kockázatfelmérés és hazardírozás jelenti a Tales from the Loop: The Board Game másik izgalmát a rejtélyek felfedezése és az idő sürgetése mellett, márpedig itt a kudarc nagyon is valós lehetőség, ugyanis a csekély mennyiségű akciókockánkkal egyedül aligha jutunk messzebbre a környéken kívül és intézünk el mindent, amit szeretnénk, szükség van az együttműködésre. Az iskola, a házimunka és a rejtélykeresés követelményei közötti közös egyensúly megtalálása jelenti a játék lényegét, ami egy szórakoztató kihívás, ugyanakkor az már nem annyira, hogy egy idő után túlságosan is ismétlődővé és fárasztóvá válnak a mechanikák, valamint rengeteg időt/energiát vesz el folyamatosan mindent ellenőrizni egy zsúfolttá váló térképen és akörül. Természetesen számos termék van a piacon, ami hasonló rendszert használ, de a legtöbb közülük ezeket a problémákat megoldja azzal, hogy könnyen elsajátíthatóvá, élvezetessé és gördülékennyé teszi a játékmenetet, vagy egyszerűen követhetővé. Persze papíron minél több a változó, annál nagyobb az esélye annak, hogy nem fullad unalomba a koncepció és hosszú távon is érdekes tud maradni, de a gyakorlatban a túl sok ilyen megnehezíti, hogy belemerüljünk, ami rányomja a bélyegét a szcenáriók újrajátszhatóságára is.

Ambivalens érzéseink vannak tehát a játékkal kapcsolatban. A Tales from the Loop: The Board Game alapjaiban véve kellően változatos szcenáriókkal bír, hűen idézi meg a Stälenhag által megálmodott világ részleteit, és képes szórakoztató élményt is nyújtani a valódi és sci-fi elemek keverékéből álló narratíva, de a nehezen kitanulható és megszokható szabályrendszere, a macerás játékmenete és nem túl acélos újrajátszhatósági faktora miatt elsősorban azoknak érdemes tenni vele egy próbát, akit magába szippantott Stälenhag munkája. Másoknak ajánl ennél sokkal jobb kooperatív társasjátékokat is a  Valódi játékok rovatunk.

(A játékot köszönjük a Free League kiadónak!)