Valószínűleg keveseknek kell bemutatni a Dűne franchise-t - Frank Herbert univerzumát ismerhetjük az eredeti könyvekből, számos videojátékból, filmekből, sorozatokból, társasjátékokból is; a jogtulajdonosok gondoskodtak arról, hogy ne teljen el tíz év homokférgek és fűszeraratás nélkül, és szerencsére a legtöbben, akik hozzányúltak az alapanyaghoz, kellő tisztelettel tették ezt.
Anyagi bukása és negatív kritikai fogadtatása ellenére később kultklasszikussá vált az 1984-es David Lynch-film, minden idők legnagyobb hatású videojátékai között tartják számon az 1992-es Dune II-t, ami a valós idejű stratégiai játékok műfaját tette ismertté, Emmy-díjakat és jelöléseket kaptak a Sci-Fi Channel 2000-es és 2003-as minisorozatai, és 10 Oscar-díjra jelölték Denis Villeneuve 2021-es filmjét, amiből 6-ot meg is nyert. És akkor ott van még az eredetileg 1979-ben megjelent, majd 2019-ben újra kiadott aszimmetrikus társasjáték, ami ugyancsak sikerrel dolgozta fel Herbert könyvét és lett egy különleges, emlékezetes darabja a társasok történelmének.
Ezek után mindenki, aki fejébe veszi, hogy valamilyen formában bővíti az adaptációk sorát, nagy feladatot vállal. Szerencsére Paul Dennen és a Dire Wolf csapata pontosan tudta, milyen elvárásoknak kell megfelelniük, és nem pusztán a játék megjelenésekor még premier előtt álló film keltette hype-ot próbálták meglovagolni, hanem igyekeztek valami különlegeset alkotni. Az, hogy a Dűne: Imperium a BoardGameGeek összesített toplistájának 15. helyén áll, egyértelműen megerősíti, hogy a feladat teljesítése sikerült.
Üdv rád és házad népére
A kívülről meglehetősen, már-már túlságosan minimalista doboz belül egy ízig-vérig Dűne játékot rejt, aminek dizájnját szinte minden elemében Villeneuve alkotásához igazították: a karakterek, akiket a játékosok irányítanak, valamint akik a kártyákon szerepelnek, azon valójukban jelennek meg, ahogy a legutóbbi filmben láthattuk őket - festetten, de jobban mutatnak így, mintha pusztán fényképek lennének a kártyákon. A tábla tele van ismerős helyszínekkel, az univerzum frakcióinak kegyeit kereshetjük a Bene Gesserittől az űrligán át a fremenekig, a pakli lapjain olyan karakterek, tárgyak, elemek jelennek meg, amik hamar felverhetik a rajongók pulzusát. Az egész, erősen konfrontatív játékmenet a házak csatározására, a frakciók szimpátiájának megnyerésére és persze a fűszerért folytatott harcra épül, mégsem érzi majd elveszettnek magát, aki csak annyit tud, hogy a Dűne az a film, amiben sok a homok.
Aki képben van a modern társasjátékokkal és az újdonságokkal, bizonyára tudja, hogy a munkáslehelyezés és a pakliépítés mostanában nagyon népszerű mechanikák - ezekre (és még néhány egyébre) épült például az Arnak elveszett romjai is, amiről korábban már áradoztunk egy sort.
A Dűne: Impériumban minden játékos eltérő képességű (és ezáltal más-más bónuszhoz jutó) karakterrel, de ugyanolyan összetételű paklival indul, azonban a kezdeti keveréssel és laphúzással máris borulhatnak az esélyek, megindulhat a taktikázás. Munkásaikat csak olyan, mások által nem befoglalt helyszínekre küldhetik, amikhez ki tudják játszani a szükséges lapokat és beadni a kért nyersanyagokat (fűszert, vizet, solarist), csak azon frakcióknál növelhetik győzelmi pontokat (is) érő befolyásukat, akikhez lehetőségük van eljutni.
Az egész játék egy nagy, feszült verseny: figyelnünk kell, mit csinálnak játékostársaink, miközben próbálunk úgy taktikázni, hogy mi haladjunk leggyorsabban a győzelmi pontok sávján, jó pozíciót harcoljunk ki az egyes frakcióknál, és az ütközetekben is remekeljünk - már ha olyan az ezek megnyeréséért járó jutalom, amiért megéri csatába küldeni embereinket.
Mindenki barátja
A játék összetett, de pont annyira, hogy ne bénítson le minket a sok lehetőség, és az átlátható ikonrendszernek, valamint a nem használt karakterkártyák hátulján lévő segédletnek köszönhetően nem kell sok mindent észben tartanunk. Két fő mechanikája nagyon szorosan összekapcsolódik: ha például nem került a kezünkbe épp olyan kártya, amin szerepel valamely frakció ikonja, nem mehetünk barátkozni, más fókuszt kell választanunk. Miután minden ügynökünket lehelyeztük valahova, ki kell terítenünk a lapjainkat, ezt követően a megmaradt kártyák által biztosított pénzből vásárolhatunk új lapokat paklinkba, a kardikonokkal növelhetjük erőnket a csatákban, illetve várhatjuk, hogy játékostársaink is lezárják körüket.
Miután mindenki befejezte a gyűjtögetést, a jópofizást, és a felkészülést a harcokra, indul a csata fázisa, amivel eldől, az adott kör jutalmai közül kinek mi jár. Egy egységet akkor is érdemes az ütközetbe küldeni, ha beérjük a második vagy harmadik helyezésért járó jutalommal (ha nem akarunk küzdeni, nem kapunk semmit, de a bármi mindig jobb) - dönthetünk úgy, hogy tartalékoljuk katonáinkat a következő körre.
A Dűne: Impérium 3-4 fővel működik igazán jól, de játszható egyedül vagy két játékossal is. Utóbbi esetekben képbe kerülnek az automatizált riválisok, akik nehezíteni hivatottak a játékot: mezőket blokkolnak, bonyolítják a diplomáciái kapcsolatok kiépítését, részt vesznek a harcokban. Ők a Hagal-házat képviselik, amihez külön pakli tartozik, ennek lapjait kell felforgatunk, de használhatjuk a Dire Wolf társalkalmazását is, ami sajnos nem tud magyarul, de egyébként elérhető benne két 3-4 fős játékvariáció is.
A dobozon található 60-120 perces becsült játékidő már két játékosnál sem állja meg a helyét, érdemes inkább úgy számolni, hogy 3 órát simán rászánunk majd egy menetre. Nincs bénítóan sok lehetőségünk, amikor megpróbáljuk kiválasztani, hova küldjünk ügynököt, de azért lehet számolgatni, taktikázni, ügyeskedni azzal, mely lapokat tartjuk meg a kör végére, milyen nyersanyagot kezdünk el felhalmozni, mennyi katonával indulunk harcba.
Bár a Dűne házainak képviselőit irányítva játszunk, minimálisan kap szerepet az, hogy kit alakítunk, ezért bár az alapmű ismerete fokozza az élményt, aki nem tudja, kik az Atreidesek vagy mi Harkonnen báró szerepe a cselekményben, nem fogja elveszettnek érezni magát - aki meg szeretne legalább az alapfogalmakkal és a viszonyokkal tisztában lenni, a játékszabály második oldalán talál egy rövid összefoglalást. Egyúttal a frakciókhoz illeszkednek az általuk kínált előnyök: a Bene Gesserit például intrikakártyákat ad, amik bármikor megfordíthatják egy csata állását, azonnali előnyökhöz juttathatják használóját, vagy a végjáték során, a tizedik forduló végén befolyásolhatják a játékállást.
A Dűne: Impérium egy szuperül összerakott, közepesen összetett munkáslehelyezős-pakliépítős társas, ami kezdőknek és haladóknak, rajongóknak és az alapanyagot még csak felületesnek sem ismerőknek is tud ugyanannyira szórakoztató lenni. Némi társasjátékos tapasztalat azért nem árt hozzá, de kellő türelemmel és idővel bárki belerázódhat.
(A játékot köszönjük a Reflexshopnak!)
