Hirdetés

A teljes képernyős jump scare olcsó és béna, az Alan Wake 2 pedig ezek nélkül is egy kiváló játék

|

A legutóbbi frissítéssel érkezett beállítással lejjebb vehetjük az idegesítő, egy idő után már hatástalan bevillanások számát, és ez a legjobb dolog, ami történhetett a játékkal.

Hirdetés

Mivel sűrű volt a tavalyi év, és már idén is négy olyan játékkal játszottam, amit hosszú órákra lekötött (The Last of Us Part II Remastered, Prince of Persia: The Lost Crown, Tekken 8, Turnip Boy Robs a Bank), még csak most jutottam el az Alan Wake II-höz, ami mindenki szerint 2023. egyik legjobb alkotása volt - semennyire nem tudok ezzel vitatkozni, úgy sem, hogy egyébként alapvetően nem szeretem a horrort.

Ez viszont az a horror-alkategória, amibe a legtöbb Resident Evil játék is tartozik: atmoszférával, hangokkal dolgozik, azzal tartja fenn a feszültséget, hogy soha nem tudhatod, mi vár rád egy ajtó túloldalán, és hogy rábír, minden lőszert, gyógyító tárgyat nagyon becsülj meg, mert soha nincs elég semmiből. Egy jó túlélőhorror ilyen, és semmi szükség nincs arra, hogy egy öregasszony a pofámba ordítson, főleg nem úgy, hogy a második után már számítok rá, a harmadiktól meg se rezzenek.

Hirdetés

Őszintén hiszem, hogy az Alan Wake II-nek ártottak a jump scare-ek, olcsó megoldás volt ezeket olyan formában beépíteni, ahogy a Remedy tette. Egy jól időzített, váratlan rémisztés lehet hasznos és hatásos feszültségkeltő eszköz, de sokkal elegánsabb, ha például egy ajtó kinyitása után látunk meg valamit, amire nem számítottunk, vagy ha miután megfordulunk egy folyosó végén, mögöttünk áll egy szektás, aki nem csak ijesztgetni akar, hanem ránk is csap egyet (nem beszélve a hullaházas jelenetről, ami talán a legjobb pozitív példa). Többször is rázott a hideg, amikor azt láttam, hogy a távolban megjelent valami gyanús, megindult felém a Dark Presence, vagy az erdőben előtűntek farkasok - és egyszer sem, amikor egy szarvasmaszkos alak képe vagy a vicsorgó Scratch bukkant fel. Az alábbi videóban 5:54-nél van egy jelenet, amikor leesnek a konyhai eszközök - az például tökre működött volna a jóasszony nélkül is.

Ezek a jump scare-ek jellemzően (nem mindig, de általában) akkor jelentek meg, amikor semmilyen egyéb szerepük nem volt annál, hogy megakasszanak minket egy pillanatra. A Valhalla otthon volt az egyetlen, ahol okkal használták őket, szerintem ott is többször, mint kellett volna, de  jobban el tudtam fogadni, mint a szabadban kószálva. Értem, hogy Sagát gyötörték, akinek ettől meg kellett volna torpannia és átgondolnia, visszaforduljon és hazamenjen-e, értem, hogy azt akarták éreztetni, hogy hiába minden, azért még a sötétség uralkodik Bright Falls felett, ám a bevillanások egy ponton túl már teljesen elvesztették hatásukat, és egyszerű szemforgatáson kívül mást nem váltottak ki belőlem. 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Néhányan bizonyára emlékeznek még arra a borzalomra, amivel nagyjából 20 évvel ezelőtt szívattuk egymást: a Scary Maze Game pusztán azért volt rémisztő, mert egy ronda alak (Az ördögűző kislánya) ugrott a képünkbe, hangos sikoly kíséretében, akkor, amikor arra koncentráltunk, hogy egy apró kockát egy szűk labirintuson terelgessünk át. A maga módján hatásos volt, de egyetlen célt töltött be, pont úgy, mint az, ha valaki benyit a szobába, mi meg eléugrunk és megijesztjük. Az Alan Wake II sokkal értékesebb játék annál, hogy egy ilyen olcsó megoldás mérgezze az élményt - aki esetleg pont emiatt tartotta magát távol tőle, a patch után jobb élményben részesülhet, mert bár teljesen nem vették ki őket, tényleg csökkentették a számukat.

Ti mit gondoltok? Kellettek ezek a jump scare-ek, vagy meglettünk volna nélkülük? Ha korábban jön a patch, letekertétek volna a számukat az első végigjátszásnál?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)