Időről időre kialakulnak a GameStar kommentszekciójában vérremenő viták arról, hogy mikor számít valaki "gamernek". Ennek kapcsán általában két szekértábor feszül egymásnak: az egyik csoport szerint a gamerség egy megkülönböztetett elit életforma, amibe csak a PC-s vagy konzolos játékosok tartozhatnak bele. Ők kifejezetten sértésnek tartják, ha gamernek tekintjük azokat is, akik egyszerűen csak a mobiljukon vagy a tabletjükön szeretnek játszani, vagy esetleg rendszertelenül játszanak, néha leülnek egy gyors FIFA vagy CoD elé, de azért nem fixen ez a programjuk minden álló este. A másik csapat pedig nem győzi bizonyítani ennek ellentétét, miszerint egészen egyszerűen arról van szó, hogy aki szereti a videojátékokat, az bizony gamer, és pont.
Minden emberben meglehet a vagy arra, hogy különlegesnek, a tömeg nagy masszájától eltérőnek, sőt ne adj isten, jobbnak, többnek akarhassa érezni magát, egy kiválasztott, megkülönböztetett és jól szűrt csoporthoz tartozzon. Megvan ez már kicsi korunk óta. Ha A-sok voltunk az iskolában, akkor utáltuk a B-seket (és fordítva), később ha X egyetemre jártunk, akkor teli torokból ordítottuk azt az egyetemi "indulót" a kocsmatúrákon, ami az Y és Z felsőoktatási intézményt fikázta. Ennek viszont ugyanúgy semmi értelme, mint azt képzelni, hogy a "gamerség" egy státusz, ami csak a kevesek jussa lehet.
Most épp az előbb említett két véleménycsoport közül az előbbi érvei közül futottam bele párba, melyek kapcsán kikívánkoztak belőlem az alábbi sorok. Az egyik érv szerint például nincs a gamer kifejezésnek konkrét definíciója, így mindenki úgy határozza meg magának, ahogy szeretné. Egyfelől persze, definiálhatjuk a szavakat úgy, ahogy mi akarjuk, de ebből könnyen összejöhetnek olyan torzulások, mint ahogy immár rengetegen sütik rá például a woke bélyeget olyan dolgokra, amiknek köze sincs a szó eredeti, vagy akár a 2020-as években megváltozott, pejoratív jelentéséhez. Szerencsére azonban van hová fordulni konkrétumokért.
A Merriam-Webster szótára szerint a gamer egy olyan személy, aki "játékokkal játszik", egészen konkrétan "olyan személy, aki rendszeresen játszik számítógépes vagy videojátékokkal". A Cambridge Dictionary más irányból közelíti meg a dolgot, itt nem jön elő a rendszeresség, simán csak "valaki, aki szeret számítógépes játékokkal játszani" a definíció. A The Britannica Dictionary is a Merriam-Webster vonalon halad, ugyanakkor a rendszeresség itt sem bukkan fel, szerintük gamer az, aki "játékokkal, különösképpen video- vagy számítógépes játékokkal játszik". A Farlex-féle The Free Dictionary online szótár pedig egy érdekes új részletet is behoz, itt ugyanis a gamer meghatározásaként a következő olvasható: "valaki, aki egy játékkal, különösképp szerepjátékkal vagy számítógépes játékkal játszik" - itt tehát a klasszikus, papíralapú, kockadobálós szerepjáték is bejön a képbe.
Vannak tehát egészen konkrét meghatározásai az angol gamer szónak, és bár szótáranként akadnak kisebb-nagyobb különbségek, a fő csapás világos: valaki, aki videojátékokkal játszik. Ha elfogadjuk, hogy a mobilos, sőt még böngészős címek is videojátéknak minősülnek (és miért ne fogadnánk el, a világ minden statisztikájában, pénzügyi kimutatásában annak könyvelik el őket), akkor elég fura lenne kihagyni őket a buliból.
Találkoztam a minap egy olyan érveléssel is, miszerint nem lesz mindenki író, aki képes írni, így nem is lesz mindenki gamer, aki elindítja a telefonján a Candy Crush Sagát. A helyzet viszont az, hogy az író egy hivatás. Valóban, nem lesz senki szakács attól, hogy otthon ebédet főz, nem lesz senki énekes azért, mert a zuhany alatt tornáztatja a hangszálait. Gamernek lenni azonban nem egy szakma. Nem kell hozzá előképzettség, és a legtöbb esetben fizetés sem jár érte - a streamelés és hasonszőrű pénzkereseti lehetőségek már más lapra tartoznak. Senki sem jár gamer suliba, nem kap annak elvégzésért nagy gamer oklevelet, amit felpattinthat a falra.
2022-ben eljutottunk odáig, hogy immár a teljes játékipar bevételeinek 50%-át teszik ki a mobiljátékos költések (28 százalékkal büszkélkedhetnek egyébként a konzolok, míg a PC-nek 21%, a böngészős játékoknak pedig 1% jutott), egyáltalán nem véletlen tehát, hogy az összes jelentősebb kiadó egyre nagyobbra tárja a kapuját a telefonos címek előtt, sőt az egyszerű prüntyögések mellett olyan komolyabb, mobilos kategóriában AAA-nak számító játékok is megjelenhetnek, mint például a Diablo Immortal.
Ennek tükrében is fura lenne vállrándítással elintézni azokat, akik nem egy bika PC vagy egy next-gen konzol elé ülnek le játszani, az ipar ugyanis elég masszívan számol velük.
Amíg nem e-sportolókról beszélünk, ha konkrétan csak gamerekről, én továbbra is tartom, hogy ez nem egy elit klub, hanem olyan emberek közössége, akiket hasonló hobbi tesz boldoggá, kapcsol ki, szórakoztat. Éppen ezért lenne jó, ha egyre többen egy inkluzív, bárkit befogadó társaságként tekintenénk rá. Ki tudja, talán még a világ is egy picivel kedvesebb hely lehetne így, megpróbálni semmiképp se hülyeség.