Hirdetés

Hivatalos: jön az új PlayStation VR, ezt lehet tudni most róla

|

A Sony végre megerősítette, hogy dolgozik a PSVR továbbfejlesztett változatán.

Hirdetés

Miközben a PC-s VR headsetekből sorra jelentek meg az újabb változatok, a PlayStation VR nem változott érdemben, csak egy apró frissítést kapott 2016-os megjelenése óta. A Sony eddig nem is részletezte terveit, és ugyan egy átalakítóval a PS5 is támogatja a jelenleg kapható eszközt, újdonságok nincsenek a láthatáron. 

A cég ma bejelentette, hogy készül a kimondottan a PlayStation 5 képességeihez szabott headset, mely jobb felbontással, nagyobb látótérrel, fejlettebb mozgáskövetéssel érkezik, és egyetlen kábelen keresztül kapcsolódik majd a konzolhoz - tehát nem lesz vezeték nélküli. Terveznek egy egyedi, vadonatúj kontrollert is hozzá, mely a DualSense-től a haptikus visszajelzéseket örökli, a dizájn pedig ergonomikusabb lesz.

Hirdetés

Sajnos az biztos, hogy nem jelenik meg 2021-ben, de a fejlesztők már dolgoznak az első, kimondottan ehhez szánt játékokon. Az elmúlt években a Sony számos kapcsolódó szabadalmat bejegyzett, kíváncsian várjuk, melyeket fogják végül implementálni.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)