Hirdetés

A Warner Bros.-nak még tervei vannak Batmannel

|

Bár az Arkham széria már lezárult, ez egyáltalán nem jeleni azt, hogy a Warner lezárta volna a Batmanes fejezetet, sőt.

Hirdetés

A Batman: Arkham Knight minden lehetőséget megkapott, hogy minden idők legemlékezetesebb szuperhősös játéka legyen. Ez végül összes is jött, sajnos azonban nem úgy, ahogy a legtöbben szerették volna. A játék PC-s változata azóta sem elérhető, ez pedig sajnos komolyan rányomta a bélyegét az egész széria megítélésére.

Ez persze nem tántoríthatja el a Warner Bros.-t Batman karakterének további felhasználásától, ugyanis bár túl sok részletet egyelőre nem osztottak meg, szinte teljesen biztosak vagyunk benne, hogy a denevérember még visszatér a képernyőkre. A Warner termékfejlesztési igazgatója, Ames Kirshen a PS Blognak adott egy interjút, amelyben erre a kérdésre is kitért.

"A Batman IP a Warner Bros. egyik sarokköve. Az Arkham szériával végre kiaknázhattuk a karakterben rejlő potenciált. Egyelőre nincs miről beszélnünk, de egy ilyen dinamikus és imádott karakternél a lehetőségeink határtalanok. " - mondta. Azt is megtudtuk, hogy nem Batman az egyetlen DC karakter, akire fókuszálnak. Ki tudja, lehet, hogy tényleg jön az a Superman játék?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)