Band Hero - íme, a teljes tracklist

Wiedermann 2009. október 19. 19:16

A mai nap folyamán nyilvánosságra hozták a Band Hero hivatalos dallistáját.

A kaliforniai Santa Monica-ban ma jelentették be a véglegesített, hivatalos trackek listáját a Band Hero-hoz, mely november elején érkezik az Activision jóvoltából.

A kiadó szerint az eddigi legizgalmasabb, és egyben legsokszínűbb ritmusjátékról van szó, hiszen számításaik szerint az egész család apraja-nagyja megtalálja majd számításait a programban. Épp ezért nem is meglepő, ha csupa slágerlistás első helyezett dallal találkozhatunk majd, mint például a Jackson 5 ABC-je, Don McLean American Pie-ja, a Tghe Turtles Happy Together-je vagy épp Taylor Swift Love Story-ja. A zenekedvelők az eddigi hasonló játékokból, például a Guitar Hero 5-ből ismert PartyPlay illetve RockFest módot is erőltethetik, míg Nintendo-ra exkluzív módok is érkeznek; ezáltal sosem látott magaslatokba emelve a szociális együttműködést közel sem nélkülöző alkotást.

Természetesen a Band Hero kompatibilis lesz a Guitar Hero összes részének zenéivel, így importálhatjuk azokat a GH5-ből, a Guitar Hero Smash Hits-ből, vagy éppenséggel a Guitar Hero World Tour-ból. Továbbá természetesen Xbox360-ra, és Playstation3-ra is rengeteg letölthető tartalmat kapunk majd a megjelenéssel párhuzamosan.

Mindezek után lássuk, mire számíthatunk:

• 3 Doors Down  - “When I'm Gone”
• The Airborne Toxic Event - “Gasoline”
• The All American Rejects - “Dirty Little Secret”
• Alphabeat - “Fascination”
• Aly and AJ - “Like Whoa”
• Angels & Airwaves - “The Adventure”
• Ben Harper and the Innocent Criminals  - “Steal My Kisses “
• Big Country - “In a Big Country”
• The Bravery - “Believe”
• Carl Douglas - “Kung Fu Fighting”
• Cheap Trick - “I Want You To Want Me (live)”
• Cold War Kids - “Hang Me Up To Dry”
• Corinne Bailey Rae - “Put Your Records On”
• Counting Crows - “Angels of the Silences”
• Culture Club - “Do You Really Want To Hurt Me”
• Dashboard Confessional - “Hands Down”
• David Bowie - “Let's Dance”
• Devo  - “Whip It”
• Don McLean - “American Pie”
• Duffy - “Warwick Avenue”
• Duran Duran - “Rio”
• Evanescence - “Bring Me To Life”
• Everclear  - “Santa Monica (Watch The World Die)”
• Fall Out Boy  - “Sugar, We're Goin' Down”
• Filter - “Take A Picture”
• Finger Eleven - “Paralyzer”
• The Go-Go's - “Our Lips Are Sealed”
• Hilary Duff - “So Yesterday”
• Hinder - “Lips Of An Angel”
• Jackson 5 - “ABC”
• Janet Jackson - “Black Cat”
• Jesse McCartney - “Beautiful Soul”
• Joan Jett - “Bad Reputation”
• Joss Stone - “You Had Me”
• Katrina and The Waves - “Walking On Sunshine”
• The Kooks - “Naïve”
• KT Tunstall - “Black Horse and the Cherry Tree”
• The Last Goodnight - “Pictures Of You”
• Lily Allen - “Take What You Take”
• Maroon 5 - “She Will Be Loved”
• Marvin Gaye - “I Heard It Through The Grapevine”
• Mighty Mighty Bosstones - “The Impression That I Get”
• Nelly Furtado - “Turn Off The Light”
• N.E.R.D. - “Rockstar”
• No Doubt - “Just A Girl”
• No Doubt - “Don't Speak”
• OK Go - “A Million Ways”
• Papa Roach - “Lifeline”
• Parachute - “Back Again”
• Pat Benatar - “Love Is A Battlefield”
• Poison - “Every Rose Has Its Thorn”
• Robbie Williams and Kylie Minogue - “Kids”
• The Rolling Stones - “Honky Tonk Women”
• Roy Orbison - “Oh Pretty Woman”
• Santigold - “L.E.S. Artistes”
• Snow Patrol - “Take Back the City”
• Spice Girls - “Wannabe”
• Styx  - “Mr. Roboto”
• Taylor Swift - “Love Story”
• Taylor Swift - “Picture To Burn”
• Taylor Swift - “You Belong With Me”
• Tonic - “If You Could Only See”
• The Turtles - “Happy Together”
• Village People - “YMCA”
• Yellowcard  - “Ocean Avenue”

Nintendo DS Lite-ra a következő muzsikák érkeznek:

• The All-American Rejects - “Believe”
• Avril Lavigne - “Girlfriend”
• Black Eyed Peas - “Let's Get It Started”
• Blink-182 - “First Date”
• Boys Like Girls - “The Great Escape”
• Duran Duran - “Hungry Like The Wolf”
• Eagles of Death Metal - “Wannabe In L.A.”
• Evanescence - “Call Me When You're Sober”
• Fall Out Boy - “Thnks Fr Th Mmrs”
• Foo Fighters - “Monkey Wrench”
• Kaiser Chiefs - “I Predict A Riot”
• The Killers - “Spaceman”
• Kings of Leon - “Manhattan”
• KT Tunstall - “Suddenly I See”
• Lacuna Coil - “Our Truth”
• No Doubt - “Excuse Me Mr.”
• Pink - “So What”
• The Presidents of the United States of America - “Lump”
• The Pretenders - “Boots of Chinese Plastic”
• Queen - “Crazy Little Thing Called Love”
• Queens of the Stone Age - “No One Knows”
• The Red Jumpsuit Apparatus - “You Better Pray”
• The Rolling Stones - “Under My Thumb (live)”
• Spin Doctors - “Two Princes”
• Sublime - “All You Need”
• Sum 41 - “In Too Deep”
• Ugly Kid Joe - “Everything About You”
• Vampire Weekend - “A-Punk”
• The Vines - “Get Free”
• Weezer - “Troublemaker”
 
Tökéletes slágerek, tökéletes tálalásban – ez lesz a jellemző a mindegyik konzolplatformra megjelenő Band Hero-ra. A játék Xbox 360-ra, Playstation3-ra, Nintendo DS Lite-ra jelenik meg az Activision jóvoltából.

Címkék: Band Hero, ritmusjáték, Activison, zene, pop, rock, kontroller, XBox360, Playstation 3, Nintendo DS, konzol


Band Hero - íme, a teljes tracklist - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | következő... |
rivision (2010. február 25. 21:06)
Inaktív)
Ez a játék pc-re nem jött ki?
23
starscream12 (2009. október 20. 17:46)
Inaktív)
OMG egyre rosszabb lesznek a gh trackek ... :D
22
Gregm3n (2009. október 20. 13:26)
Inaktív)
...válasz Vendetta 16. kommentre:
 
Engem sem. Leülök gitározni, minthogy egy műanyag 15ezres gitárt fogjak a kezembe meg pedált nyomogassak lábgép helyett és lábas tetőket ütögessek dobverővel
21
MaverickLac (2009. október 20. 11:52)
Inaktív)
Lassan egy Violin Hero-t is kihozhatnának már.
Track listben Vanessa Mae, Yehudi Mehudin, multiban pedig a 100 tagú nemzetiségi zenekar.
20
s_dav (2009. október 20. 11:41)
Inaktív)
ez elég jó kis tracklist
a N.E.R.D.nek külön örülök :D
19
Dafti (2009. október 20. 09:20)
Inaktív)
Ezek közül csak néhányat ismerek a többiről még soha se hallottam!
18
Sophiaso (2009. október 19. 23:38)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz Vendetta 16. kommentre:
 
örülünk, hogy visszatértél ;D
17
Vendetta (2009. október 19. 22:09)
Jack Bauer (10/10)
Nem izgat!
16
f8less (2009. október 19. 21:48)
Inaktív)
OMG o.O
Hát, a dsre érkezőben,szerintem jobbak, de szerencsére lesznek letölthető,importálható számok.
15
Gergiy (2009. október 19. 21:18)
Dr. Gregory House (9/10)
Mi ez a zenés (guitar, DJ, Rock band) Hero őrület? Én maradok az igazi bandámnál.
14
PacaGS (2009. október 19. 20:52)
Dr. Gregory House (9/10)
Evanescence - “Bring Me To Life”
Fall Out Boy - “Sugar, We're Goin' Down”
Maroon 5 - “She Will Be Loved”
Styx - “Mr. Roboto”
Village People - “YMCA”

Ezeket kipróbálnám
13
reiben (2009. október 19. 20:48)
Inaktív)
Mennyi szamlistat adnak ki ilyen jatekokhoz..
12
reiben (2009. október 19. 20:48)
Inaktív)
Jo szamok
11
boca12 (2009. október 19. 20:46)
John Locke (7/10)
...válasz megapowa 9. kommentre:
 
igazad van tényleg kiathatnák,mert szinte ugyan az a gomb felálása a psp nek mint a ds nek
10
megapowa (2009. október 19. 20:25)
Kirk kapitány (6/10)
Pspre is kiadhatnák
9
slawter (2009. október 19. 19:53)
Jack Bauer (10/10)
Nem gyenge ráadás lenenne , ha a régebbi játékok számaiból is átvennének párat...(mondjuk az összeset..) ^^
8
torrentelek1939 (2009. október 19. 19:51)
Inaktív)
Elég tré számok lesznek az xbox-os/playstation-ös változatban... Taylor Swift, Spice Girls, Hilary Duff? Vicc... :/ DS Lite-os track lista egy fokkal jobb! O.O
7
rdmke (2009. október 19. 19:48)
Inaktív)
...válasz wolfrang 1. kommentre:
 
pontosan, látom kezdesz tisztulni xD
6
Komlol (2009. október 19. 19:46)
Dr. Gregory House (9/10)
Nagyon jó a lista!
5
dave147 (2009. október 19. 19:34)
Jack Bauer (10/10)
oo egy Rolling Stones szép lista
4
Oldal: 1 | 2 | következő... |
Burnout Dominator (PSP Essentials)

2.690 Ft

AKTUÁLIS!

Lenyűgöző virtuális tárlat - a Nemzeti Galéria csodáiról gigapixeles fotók készültek

2012. február 22. 19:01

Mától kezdve nem fogadom el azt az érvet, hogy "én nem nézek festményeket, mert el kell menni a múzeumba". A csodás festmények jönnek el hozzánk...

Új Persona részek csobbannak a nyáron

Gang Domination - új közösségi kártyajáték a Gamelofttól

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. februári címlap
Keresd az újságárusoknál!
The Witcher 2 Assassins of Kings előrendelés

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix