Hirdetés

Cyberpunk 2077 - egyre többen dolgoznak a projekten

|

A jelek szerint a Cyberpunk 2077 még jó ideig nem kerül a játékosok elé, de a CD Projekt RED egyre nagyobb hangsúlyt fektet a játékra, hogy amikor végre megjelenik, akkor nagyot szóljon majd.

Hirdetés

Még 2012-ben bukkant fel a Cyberpunk 2077, amiből aztán 2013-ban egy rövid teasert is kaptunk, azóta azonban hatalmas a csend a vonalon. A CD Projekt RED sokszor hangoztatta már, hogy a The Witcher 3: Wild Hunt fejlesztésére koncentrálnak, aminek szerencsére meg is lett az eredménye, azonban úgy tűnik, hogy szépen lassan előtérbe kerülhet a csapat új üdvöskéje is.

Marcin Iwinski, a CD Projekt alapítója az IGN-nek adott interjújában elmondta, hogy bár a csapat magja továbbra is a The Witcher 3 kiegészítőin dolgozik, egyre több embert csoportosítanak át a Cyberpunk projekthez. Hivatalos bejelentésre majd csak 2017-ben számíthatunk, mert ez és a következő még a "The Witcher" éve lesz.

"Azért mutattuk meg anno a Cyberpunk teasert, mert kíváncsiak voltunk a játékosok véleményére." - mondta Iwinski. "Valami olyasmit tervezünk, mint a Bethesda a Fallout 4 esetében. Akkor álltak vele színpadra, amikor már azt tudták mondani: itt van, létezik, ekkor fog megjelenni. Várni fogunk, amíg valami igazán meggyőzőt, jelentőségteljeset tudunk mutatni.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)