Hirdetés

Milyen bejelentésekre számíthatunk a nyár legnagyobb videojátékos eseményein?

|

A Summer Game Fest, az Xbox Games Showcase, a Starfield Direct és Ubisoft Forward mellett számos további rendezvényen mutatkoznak be a legújabb játékok.

Hirdetés

Xbox Games Showcase és Starfield Direct

Úgy tűnik, a Microsoft próbál tanulni az elmúlt évek játékbemutatóinak hibáiból, mert mint azt Aaron Greenberg, az Xbox vezető marketingese a Twitteren megerősítette, a Starfield Directtel együtt körülbelül kétórás Xbox Games Showcase-en a házon belül fejlesztett játékok egyikét sem fogják kizárólag CGI trailerrel promózni: játékmenetre, a játékok motorjával készült jelenetekre és az előbbiek cinematic videóval kiegészített kombinációjára készülhetünk. Nem erőltetik magukra a tavaly bevezetett, aztán elég rosszul elsült 12 hónapos limitet (értsd: csakis olyan játékokat mutattak, amikkel kapcsolatban azt ígérték, hogy egy éven belül biztosan megjelennek), és egy kicsit a Sonynak is odaszúrva biztos, hogy nem fognak film- vagy sorozatelőzeteseket vetíteni. Azaz a Fallout első vagy a Halo második évadának trailerét biztosan nem itt látjuk majd.

Apropó szurkálódás: mivel reálisan nézve semmi esély rá, hogy kizárólag saját fejlesztésű játékokkal és külsősök által készített exkluzívokkal töltsék ki a teljes műsoridőt, könnyen visszaüthet majd a Microsoft múltkori tréfája, amit a Sony kárára engedett magának, ha a bemutatót követően összeszámoljuk, hogy a látottak közül hány cím is érkezik PlayStationre. És persze a csillapíthatatlan étvágyú Game Passnak is kell az utánpótlás, tehát már most előre felkészülünk rá, hogy legalább annyi indie cím illegeti majd magát előttünk, mint pár hete a PlayStation Showcase-en, de némi szerencsével megkaphatjuk végre a S.T.A.L.K.E.R. 2: Shadow of Chornobyl új, immáron végleges megjelenési dátumát. Mivel a tavaly nyári műsorban szerepelt multiplatform címek zöme már megjelent, ezért várhatóan vasárnap este fog kiderülni, hogy melyik kiadót, fejlesztőt sikerült még a Microsoftnak a Game Passba csábítania. Jön azért jó pár izgalmas játék az év második felében, amit örömmel üdvözölnének az előfizetők a katalógusban.

Saját kiadású játékok frontján jelenleg egyetlen játékról tudunk a Starfielden kívül, amelyiket biztosan láthatjuk majd: ez nem más, mint a Forza Motorsport. Most már tényleg illene megjelenési dátumot is társítani a Turn 10 versenyjátékához, de ennél, valamint egy szimpla trailernél - ami ismét emlékeztet minket arra, hogy mennyire dögösen néz ki - többre azért nem számítunk, mert két nappal később a Forza Monthly Showcase keretében már a karriermódot fogják mutogatni a fejlesztők. Azt viszont biztos, hogy nem ebből merítettek inspirációt az idei Showcase logójának megtervezéséhez. Kezdetben az Obsidian 2020-ban beharangozott fantasy szerepjátéka, az Avowed volt a favoritunk (ettől függetlenül továbbra is úgy tippeljük, hogy most végre láthatjuk, min szorgoskodott az elmúlt években az RPG-specialista stúdió), ám miután az Xbox összecsillámporozta a Twittert, a Playground műhelyében formálódó Fable rebootra terelődött a gyanú. A jelek szerint erről van meggyőződve az internet népe is, ha tehát semmit olyat nem villant a Microsoft június 11-én, aminek köze lenne Albionhoz, nem fogja zsebre tenni, amit a rajongóktól kap. Valamennyire menthetné a helyzetet a tisztességesen felújított trilógia gyűjteményes kiadása, de nyilván az is-is opció lenne az ideális.

És ha már szóba kerültek a felújítások, akkor nem feledkezhetünk meg a fejét minden évben elődugó pletykáról, mely a korábbi Gears of War epizódok újrakeverésére vagy akár remake-jére vonatkozik. Azok után, hogy az új IP-t kukázták, a The Coalition számára egy ilyen projekt tűnik a legalkalmasabbnak az Unreal Engine 5 kiismerésére és hamarabb elkészülhet, mint a nulláról felépítendő Gears 6.

Maradva az Unreal Engine 5-nél, jó esélyt látunk egy újabb látványos erődemonstrációra a Ninja Theory részéről, ám úgy véljük, hogy a Senua's Saga: Hellblade II premierdátumát most még nem fogja elárulni a csapat, csupán a várható megjelenés évét. Ezeken kívül az xboxos Age of Empires IV, a PC-s Age of Mythology: Retold, valamint a Civilization babérjaira törő Ara: History Untold erősítheti a Microsoft felhozatalát, kiegészülve Compulsion Games (We Happy Few) Project Midnight kódnéven futó, külső nézetes dark fantasy akció-kalandjával. Ennek a hivatalos bejelentése már több mint időszerű az Xbox Game Studios részéről.

Ami viszont a Bethesdát illeti, a hangsúly egyértelműen a Starfielden lesz, amelynek ezúttal dedikált műsort szentelnek a januári Xbox Developer Direct mintájára. Egyelőre nem világos, hogy mennyi időt szánnak rá, de az, hogy ilyen látványosan különválasztották a Showcase-től arra enged következtetni, hogy hosszabb lesz, mint a tavaly nyári 15 perces prezentáció. Azt várjuk, hogy Todd Howard még mélyebbre hatoljon a Starfield belsejébe, és átfogó, minden részletre kiterjedő prezentációt tartson, amelyből nemcsak azt tudjuk majd meg, hogy milyen extrák járnak az egyes kiadásokhoz, és mennyibe kerülnek majd, hanem hogy tényleg kénytelenek leszünk-e 30 fps-sel beérni a világ legerősebb konzoljaként reklámozott Xbox Series X-en. Logikus lenne továbbá, hogy az Indiana Jones és a sors tárcsája körüli hype-ot meglovagolva a MachineGames csapata legalább egy teaser erejéig bepillantást engedjen a készülő Indiana Jones játékba.

Az Arkane Lyon új projektjének leleplezése valószínűleg túl korai lenne, az Arkane Austin még a sebeit nyalogatja, a Roundhouse Studios pedig segít neki megmenteni a Redfallból, amit lehet. És mivel egyáltalán nem zörög a haraszt a ZeniMax Online állítólagos új MMO-ja környékén, marad még az id Software mint potenciális fellépő. Ám ha olyasmin dolgozik a texasi csapat, aminek köze van a Doomhoz, a Quake-hez (rebootot pletykálnak) vagy bármelyik klasszikus franchise-ához, annak a bejelentésére szerintünk alkalmasabb helyszín lenne az augusztusi QuakeCon, pláne, ha multiplatform címről van szó.

Kezdés: június 11. (19:00)

Itt nézd: YouTube

PC Gaming Show

Éveken át gúnyos megjegyzések célpontja volt a PC Gaming Show, mivel egyrészt az ott felbukkant címek között csak elvétve akadtak olyanok, amelyek láttán elismerően csettintettünk, másrészt a hosszas beszélgetésekkel megtört műsor formátuma sem igazán nyerte el a nézők tetszését. Erre a nyárra a szervezők feszesebb tempót ígérnek, és mivel 55 játékot - köztük legalább 15 világpremiert - terveznek belezsúfolni 120 percbe, túl sok üresjáratnak valóban nem marad hely. A műsort Sean "Day9" Plott és Frankie Ward vezetik majd, akik jelenlegi információink szerint biztosan fel fogják konferálni az este folyamán a Baldur's Gate III-at, a Dune: Awakeninget, a Frostpunk 2-t, valamint a Klei Entertainment (Shank, Mark of the Ninja, Oxygen Not Included) vadonatúj játékát.

Kezdés: június 11. (22:00)

Itt nézd: YouTube

Ubisoft Forward

Másokhoz képest nyílt lapokkal játszik a francia kiadó, mely fennmaradása zálogát az Assassin's Creed franchise-ban látja, és ezért a következő Ubisoft Forwardra három orgyilkosos játékot is kivisz. Ott lesz a VR-eszközökre fejlesztett és még ebben az évben megjelenő Assassin's Creed Nexus, a mobilos közönségnek szánt Project Jade, valamint az idei nagyágyú, az Assassin's Creed Mirage. A 2020-as Assassin's Creed Valhalla tulajdonképpeni előzménye megmutatta már magát CGI és in-engine előzetesek, valamint állóképek formájában, megjelenési dátumot is kapott, tehát csupán egy átfogó játékmenet-bemutató van még hátra, mielőtt megalapozott döntést tudnának hozni a rajongók, hogy bizalmat szavaznak-e a Ubisoft Bordeaux alkotásának vagy sem.

Egy nemrég kiadott kedvcsináló alapján biztosra vehetjük továbbá, hogy az idén várható The Crew Motorfest, valamint a szintén premierdátum nélkül álló Avatar: Frontiers of Pandora is tiszteletét teszi. Garantáltan kihagyja viszont a bulit a Prince of Persia: The Sands of Time remake-je, és hivatalos megerősítés híján a Skull and Bones sokadik prezentációjára sem vennénk mérget. Az este legnagyobb szenzációját a Ubisoft egyik gondosan titkolt játékának leleplezése szolgáltathatja, melyről azt pletykálják, hogy a The Division fejlesztői által masszírozott nyitott világú Star Wars cím lesz. Ezen felül - bár nem ismerjük a műsoridő hosszát - Yves Guillemot-ék szánhatnak pár percet a Rainbow Six Mobile-ra, a The Division Resurgence-re, valamint az XDefiantre, ellenben a Splinter Cell remake felbukkanására egy petákot sem tennénk, előbb számítanánk egy újabb, teljesen céltalan Beyond Good and Evil 2 CGI előzetesre.

Kezdés: június 12. (19:00)

Itt nézd: YouTube

Capcom Showcase

Saját eseménnyel ünnepli 40. születésnapját a Resident Evil kiadója, mely egy körülbelül 36 perces műsorban kíván majd beszélni megjelenés előtt álló és a picit távolabbi jövőben érkező játékairól, úgymint a Ghost Trick: Detective, az Exoprimal, a Pragmata, a Dragon's Dogma 2, de nem lepődnénk meg, ha valamilyen formában szó esne a 2024-ben a 20. évét betöltő Monster Hunter franchise-ról. Az álmunk persze továbbra is a Dino Crisis feltámasztása lenne az újhullámos Resident Evil remake-ek mintájára.

Kezdés: június 13. (00:00)

Itt nézd: YouTube, Twitch

Xbox Showcase Extended

Két nappal a nagy xboxos és bethesdás bemutató után ismét a Microsoft videojátékos részlegéé a pálya. A ráadás műsortól viszont hiba lenne ugyanolyan feszes tempót várni, mivel elsősorban a Showcase-ben szereplő alkotások fejlesztőivel készült interjúkra, valamint az Xbox partnereinek különböző játékaival kapcsolatos friss fejleményekre fókuszál. Éppen ezért ha van egy kis eszük Phil Spenceréknek, akkor közösségi média víztükrén csak minimális fodrokat vető bejelentéseket, köztük a szokásos Sea of Thieves, Forza Horizon 5, Grounded és Halo Infinite update-eket itt és ekkor (magyar idő szerint 19 órától) lövik el ahelyett, hogy a Showcase értékes műsoridejét pazarolnák.

Kezdés: június 13. (19:00)

Itt nézd: YouTube

RGG Summit Summer 2023

Utoljára tavaly szeptemberben állt ki a közönség elé az egykori Yakuza, ma már Like a Dragon széria gondnoka, a Ryu Ga Gotoku Studio, hogy nyíltan beszéljen a terveiről. Akkor szereztünk tudomást az időközben megjelent Ryū ga Gotoku Ishin! Unreal Engine 4-es remake-je, a Like a Dragon: Ishin! létezéséről, és ugyanezen az eseményen hullott le a lepel a Like a Dragon Gaiden: A Man Who Erased His Name-ről, valamint a Like a Dragon 8-ról. Most pedig készen állnak a fejlesztők, hogy további részleteket is megosszanak velünk a spin-offról és a számozott folytatásról. Mivel az előbbi várhatóan még idén befut, borítékolható, hogy megismerjük a megjelenési dátumot, a jövőre tervezett Like a Dragon 8-ból pedig ha gameplay bemutatóra nem is, a tavalyi kedvcsinálónál lényegesen többet mutató trailerre azért számítunk. Ezen felül még elképzelhető, hogy valamilyen meglepetéssel is készül a csapat, akár a Judgment mellékszál harmadik felvonásával a prezentációra.

Kezdés: június 15. (05:00)

Itt nézd: YouTube

Sűrű program, nem igaz? Ezt követően viszont két hónapnyi nyugalom várható, lesz bőven időnk feldolgozni a bejelentések okozta örömöt/sokkot/csalódást, mielőtt ráfordulnánk a következő körre. A nyár végéhez közeledve ugyanis ismét szélesre tárja kapuit a gamescom a sajtó képviselői és a közönség előtt, a kölni videojátékos dzsemborira idén augusztus 23. és 27. között kerül sor. Azt megelőzően viszont még a THQ Nordic is megvillantja a felhozatalát az augusztus 11-re beharangozott Digital Showcase 2023 keretében. Egy nappal korábban pedig kezdetét veszi az idei QuakeCon, amit három év kihagyás után újra személyesen kereshetnek fel a belépőt kicsengető érdeklődők, de ezúttal nem lesz publikus, bárki által szabadon látogatható része.

Oldalak: 1 2

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)